image Zsombi újabb futamgyőzelmet aratott Santanderben! image A négy futam utáni összetett eredménylistán

    Futamgyőzelem a Santanderi Világkupa döntő második napján!

    Ma újabb két futamot rendeztek a Finn hajóosztály számára a Santanderben zajló világkupa döntőben, ahol Berecz Zsombor háromszoros olimpikon vitorlázónk képviseli hazánkat az elit mezőnyben.

    Zsombor az első napi két futam után összetett 3. helyről várta a mai folytatást.

    Seabreezet ígértek mára és menetrendszerűen meg is érkezett a 18-20 csomós szél. Viszont nem múlt egy nyomtalanul a tegnapi hullámzás, aminek a hatásait még ma is érezték a versenyzők és ez kihatott a hajóvezetésükre is. Ma sem sikerült túl jól az első rajt Zsombi számára, kicsit be is ragadt középen és csak 11-nek ért fel. A javítás most sem maradt el, hátszélben feljött a 9. helyre, a következő kreuzban pedig már a 7-re. Az utolsó hátszélben is tudott javítani és a hatodik helyen ért célba.

    A második futamnak már tudatosabban indult neki és a rendezőhajónál rajtolva nagykönyves kifordulással indult meg jobbra, ahonnét a frissüléseket remélte és azok jöttek is, ahogy várható volt. Másodiknak ért fel, majd hátszél végére már első volt, a második kreuzban Ed Wright kavarta magát előre és hátszélben fej-fej mellett haladtak, amikor is a vége előtt nem sokkal Wright jobbcsapásra halzolt, útjogot formálva a balcsapáson vitorlázó Zsombival szemben. Ekkor Zsombi okosan nem ment vele, hanem elhúzott mögötte és egy kicsit még fokozta a tempót. A célba fél hajóhosszal Zsombi ért be előbb és nyerte a mai második futamot.

    Info: bacsoa
    Kapcsolódó bejegyzések
    • Összes
    • Szerző szerint
    • Kategória szerint
    • Címke szerint

    Szólj hozzá

    Your email address will not be published.

    Szponzorok, támogatók