Utánpótlás program

    bemutatása

    UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ VERSENYPROGRAMUNK KIEMELT SZPONZORA

    A vitorlázás utánpótlás nevelést egyik legfontosabb küldetésünknek tartjuk. A vitorlássport számos értékkel gazdagítja a gyerekeket, kitartásra, céltudatosságra, csapatszellemre nevel, miközben egészséges életformára nevel.

    Büszkék vagyunk arra, hogy csapatunk, kiváló edzőink munkájának eredményeképpen több ifjúsági országos bajnoki címmel és ranglista győzelemmel, nemzetközi eredménnyel rendelkezünk.

    Az utánpótlás versenysport mellett nagy hangsúlyt helyezünk az ifjúsági tömegbázis megteremtésére, a vitorlás sportág megszerettetésére, elsősorban vitorlás táborok és iskolai vitorlás program megvalósítása által.

    Egyesületünk 2018-ban a Magyar Vitorlás Szövetség eredményességi tábláján, a World Sailing osztályok tekintetében a 3. helyen végzett, versenyzőink számos kiváló eredményt szereztek az év során mind itthoni országos bajnokságokon és ranglista versenyeken, mind külföldön.

    A hazai edzések alsóörsi bázisunkon valósulnak meg, amely kiváló feltételeket biztosít. A vízi edzések mellett nagy hangsúly helyeződik az erőnléti edzésekre és funkcionális erősítésre, valamint a versenyelméleti ismeretek folyamatos bővítésére is.

    Utánpótlás programunk elemei

    Kezdő vitorlás táborok és testnevelés órát kiváltó vitorlás foglalkozás

    A nyári szünidő kiválóan alkalmas, hogy a gyermekek megismerkedjenek a vitorlázás szépségeivel. Egyhetes nyári táborainkat szakképzett oktatóinkkal valósítjuk meg, magas szakmai módszertani elvek mentén. Alsóörs és a környező települések általános iskolásaival a tavaszi és őszi időszakban testnevelés órát kiváltó vitorlázó foglalkozások révén ismertetjük meg a vitorlázás szépségeit.

    Tovább

    Haladó vitorlás edzések

    A táborokból kikerülő tehetséges gyermekek, valamint azok, akik a vitorlázást inkább csak hobbiszinten szeretnék tovább folytatni, haladó edzéseinken fejlődhetnek tovább. Kiválasztási szempontrendszerünk alapján a versenyzésre érett és alkalmas gyermekeknek ez a szint megfelelő alapot ad a versenyszerű vitorlázásra való továbblépéshez. A program évi 40-60 napos edzésprogramot foglal magába, egy és kétszemélyes hajóosztályban folynak az edzések.

    Tovább

    Ifjúsági versenysport és élsport

    A sport iránt elkötelezett, tehetséges és jó mozgás-koordinácóval rendelkező gyermekek a versenyprogramunk keretében lépnek be a versenyvitorlázás világába. A 70-120 napos edzésprogram hajóosztálytól és korosztálytól függően kerül kidolgozásra. Minden hajóosztállyal dedikált edző foglalkozik. Az edzések mellett hangsúlyos szerepet kapnak a hazai és külföldi versenyek. A kimagaslóan eredményes és tehetséges fiatalok számára egyesületünknél biztosított a lehetőség, hogy tovább fejlesszék magunkat és a nemzetközi élmezőnyben is eredményesen szerepeljenek. Ifjúsági versenyprogramunk jelenleg Optimist, Laser és 420 hajóosztályokban folyik.

    Tovább

    Szponzorok, támogatók