image Ma kezdetét vette a Finn nehézsúlyú hajóosztály Európa Bajnoksága image Laser Radial versenyzőink eredményesen szerepeltek Hyeres-ben

    Berecz Zsombor másodikként ért célba a Hyeres-i világkupa éremfutamában

    Ma rendezték a World Sailing világkupa sorozat franciaországi Hyeres-i állomásának döntő futamait. A magyar versenyzők közül egyedül Berecz Zsombor jutott be a hajóosztályonként legjobb tíz versenyző számára nyitott Medal Race-be, azaz éremfutamba.

    Zsombi jól rajtolt, és végig az élen vitorlázott az inkább gyengének mondható szélben, folyamatosan a második negyedik hely közötti pozíciót tartva. Az utolsó hátszél szakaszon bravúros vitorlázással a negyedik pozícióból feljött a másodikba és ezt egész a célig nem tudta tartani és a győztes francia Lobert után másodikként szelte át a célvonalat. Fantasztikus teljesítmény Zsombitól!

    Az összesített végeredmény alapján, ahol a selejtező futamok ponteredményei és az éremfutam eredményei (ahol minden pont duplán számít) összeadódnak, a 9. helyen zárta a rangos eseményt.  A dobogó legfelső fokára a török Kaynar állhatott fel, a második helyen a holland Heiner, a harmadik helyen a francia Lobert végzett.

    Végeredmény: http://www.sailing.org/worldcup/results/index.php?rgtaid=18712&evntid=36217&view=fleetevent&includeref=regattaresults23235#results__18712

    A Medal Race futamok minden hajóosztályban visszanézhetők itt, a Finn osztály a 12 percnél kezdődik:

    https://www.youtube.com/watch?v=qiLMa8QoXWI&app=desktop

    Gratulálunk Zsombinak, és edzőjének Kelemen Tamásnak, akik nem pihennek, hiszen indulnak is tovább Marseille-be, ahol egy hét múlva kezdődik a hajóosztály Európa bajnoksága.

    Köszönjük a fotókat Tóth Bogee-nak.

    Info: bacsoa
    Kapcsolódó bejegyzések
    • Összes
    • Szerző szerint
    • Kategória szerint
    • Címke szerint

    Szólj hozzá

    Your email address will not be published.

    Szponzorok, támogatók