Monthly Archives : szeptember 2021

     A TRINIDAD és a ZARÁNDOK a magyar bajnok!

     Hét érvényes futammal véget ért a Balatoni Yacht Club rendezésében a 30-as cirkálók és Európa 30-asok országos bajnoksága Alsóörsön. Mindkét hajóosztályban 8-8 egység állt rajtvonalra, hogy megmérkőzzön a bajnoki címekért.

    Az első versenynapon három erős szeles futamot teljesített a mezőny északias szélben. A második nap parti halasztással telt a szélcsendes idő miatt, ami még a harmadik versenynap délelőttjén is folytatódott. A parti halasztás is aktívan telt azonban, hiszen SUP versenyben is megmérettették magukat a csapatok tagjai. A közösségi összetartást az esti vacsorák is erősítették és gondoskodtak a jó hangulatról.

    Szombaton koradélután azonban Holló Dániel versenyrendező az épülő délies szélben egy gyenge széles futamot vezényelt le sikeresen, így a bajnokság 4 futammal érvényessé vált.

    Az esemény utolsó versenynapján korán kelt a mezőny, hiszen Holló Dániel versenyrendező reggel 8 órás rajt mellett döntött, hogy a reggeli/délelőtti szélben további futamok keretében mérhesse össze tudását a mezőny.

    A korai kezdés jó döntésnek bizonyult, hiszen három érvényes futamot sikerült megvalósítani 10 csomó körüli észak-keleti szélben.

    A bajnokság dobogós helyezései az alábbiak szerint alakultak:

    30-as cirkáló osztály

    1. hely: Trinidad (kormányos. Goszleth Marcell)
    2. hely: Manöken (kormányos: Gömbös Lóránd)
    3. hely: Mágia (kormányos: Dulin György)

    Európa 30 osztály

    1. hely: Zarándok (kormányos Kajner Gyula)
    2. hely: Fiskális (kormányos: Litkey Balmaz)
    3. hely: Nagymágus (kormányos: Takácsy Géza)

    Gratulálunk minden díjazottnak és köszönjük minden hajóegység megtisztelő részvételét a Bajnokságon!

    A regatta végeredménye letölthető: ITT

    A verseny részletes infoi: ITT
    Fotó: Szántó Áron
     FEHÉR BORÓ 2021 OPTIMIST MAGYAR BAJNOKA ÉS NŐI BAJNOKA! SIKLÓSI LÓRÁNT SERDÜLŐ 3.!
    Kiválóan szerepeltek versenyzőink az Optimist Magyar Bajnokságon, ahol a változékony időjárás nagy kihívás elé állította a 130 hajoegyseget számláló mezőnyt!
    Sportolóink azonban vették az akadályokat és szuper eredmènyeket szállítottak a 8 futam összesített eredményei szerint. 9 versenyzőnk jutott az arany csoportba, ebből 7 versenyzőnk a legjobb 15 között!!
    Fehér Boró: abszolút 1.hely, magyar bajnoki cím!!!!  és női bajnoki cím!!!
    Siklósi Mór: abszolút 6. hely
    Feith Máté: abszolút 10. hely
    Csőregh Misi: abszolút 11. hely
    Gulyás Bálint: abszolút 13. hely
    Simó Andris: abszolút 14. hely
    Szabó Zalán: abszolút 21. Hely
    Siklósi Lóránt: abszolút 26. hely, Serdülő 3. !!!
    Dóczi Bende: abszolut 54.hely
    Csermák Eszti: ezüst 6. hely
    Heizer Marci: ezüst 16. hely
    Szaplonczay Panna: ezüst 18. hely
    Makara Juli: ezüst 31.hely
    Téglás Donát: ezüst 50.hely
    Hatalmas gratula az egész csapatnak, kicsiknek, nagyoknak egyaránt és nem utolsó sorban nagyszerű edzőiknek Robinak és Bencének az egész éves kemény és kitartó munka eredményéhez!!!

    Szponzorok, támogatók