Monthly Archives : február 2022

    San Remo-i élmények

    1.nap

    Szombat este érkezett a Balatoni YC 420 csapat San Remóba, gyorsan összeszereltük a hajókat, hogy másnap már teljes értékű edzésnapunk lehessen. Ez sikerült is, a sebességünk csiszolása mellett új vitorlákat próbáltunk ki, és közös futamok keretében összemértük magunkat más nemzetek csapataival. A rendelkezésünkre álló 4 napból a maximumot kihozva, felkészülve várjuk a Carnival race-t. A tervek szerint 11 futamot fogunk vitorlázni, holnap déltől 111 ellenfél ellen. Elsősorban a nemzetközi tapasztalatszerzésért jöttünk a versenyre, mindent bele fogunk adni, szurkoljatok nekünk a következő 4 napban!

    2. nap

    Az előrejelzéshez képest erősebb szél volt az elején. Félix meg Simó kicsit túlságosan biztonságira vette az első futamot, de a másodikban már megmutatták, hogy milyen fegyelmezetten is tudnak vitorlázni. Andris és Vince kihasználva a kínálkozó alkalmat egy jó lee rajt után bal oldalon vitorlázva 3. helyen állt az első futam első felében, a külső körön pár apró hiba után két hajó elcsúszott nekik de így is egy parádés 5. hellyel kezdtek. A másodikban egy rossz rajt után nehezebb volt a kibontakozás, itt a középmezőnyben vitorláztak egész futamban. Elégedett vagyok a srácokkal, holnap új nap, 3 futammal, ami egyben a kvalifikáció vége is. Gyengébb szelet jósolnak, így mindenkinek meglesz az esélye arra, hogy újra jól szerepeljen. Holnap újra jelenkezek majd.

    3. nap

    A Carnival Regatta második nap 6-8 csomós szélben 3 futamot vitorláztunk, mindkét egységünk kihasználta a kínálkozó alkalmat és az arany csoportba került a selejtező futamok után. Ezzel lehetőségünk nyílik a mezőny legerősebb hajóival versenyezni az utolsó két napon. A tervek szerint további 6 futam vár még ránk szóval szurkoljatok!

    4. nap

    Első arany csoportos nap 420-ban pipa. A szél a nap folyamán szép lassan 10-től 15 csomóra erősödött. Leginkább a rajtokkal gyűlt meg a baja mindkét hajónknak. Mindketten követtek el hibákat, viszont nagyon szép megmozdulások is voltak. Az eredmények nem mindig adják vissza a gyerekek küzdését és akarását, de biztosak lehettek benne hogy tudásuk legjavát nyújtották. A hangsúly a holnapi 3 futamban az apróbb hibák javítása lesz. Remélem 1-1 szép futameredménnyel tudjuk majd zárni a versenyt.

    5. nap

    A verseny utolsó napján nagyon kellemes erősödő sea breese fogadott minket a pályán. Ebben az egyenletes szélben a kis hibák is nagyon büntettek, ezzel az első két futamban mindkét egységünknek meggyűlt a baja. A harmadikra aztán letisztázódott a fejekben, hogy mit is kell csinálni, így egy jó futammal zártuk a 11 futamos versenyt.
    Összegezve ez a felkészülési verseny nagyszerű lehetőség volt így a szezon elején arra, hogy felmérjük miben kell a következő hónapokban előre lépnünk. Az aranycsoportos eredmények mind a gyerekeknek, mind a magyar 420-as osztálynak fontos mérföldkövet jelentenek. Remélem ez egy első lépcsőfok tud lenni ahhoz, hogy az osztály itthon is visszanyerje a régi fényét.
    A munka nem áll meg mert a jövő héten már megyünk is vissza a következő edzőtáborba, ahonnan szintén jelentkezem majd.
    Gyapi
    OP Válogató verseny Palamosban
    Véget ért az edzőtáborral egybekötött palamosi válogató. Minden körülményben sikerült futamot rendezni, volt tengerről és partról fújó kisszél, voltak óriási hullámokban és 25 csomóban rendezett futamok, tegnap pedig a szárazföld felől érkező hidegfrontban indították a rajtokat. Végül az aranynak és az ezüstnek 7, míg a bronznak, smaragdnak és gyöngynek 6 futamot sikerült lebonyolítani. Bite Pali az arany csoport első felében, Feith Máté, Gulyás Bálint és Csőregh Misi az ezüst csoport második felében zárták a versenyt. Bite Adél és Dóczi Bende a smaragdban, míg Szaplonczay Panni, Heizer Marci és Siklósi Lóri (sajnos beteg lett, csak ma tudott vízre szállni a versenyen) a gyöngyben vitorláztak. Rengeteg tapasztalatot szereztünk, a csapategység szuper volt, következő válogató Gardán lesz, addig is edzés ezerrel! 💪⛵️
    Köszi az edzőknek, Bakóczy Robinak, Hodács Attilának és Szalontai Bencének 🤙

    Szponzorok, támogatók