Bejegyzések ezzel a címkével: Santander

    Berecz Zsombor két futam után harmadik helyen a Santander-i világkupa döntőn

    A spanyolországi Santander ad otthont a Nemzetközi Vitorlás Szövetség világkupa döntőjének, ahova a Miami-ban és Hyeres-ben rendezett állomások eredményei alapján legjobb vitorlázók kaptak meghívást az olimpiai hajóosztályokban.

    A Finn hajóosztályban a gladiátorok elit mezőnyében Berecz Zsombor háromszoros olimpikonunk is rajthoz állt. Igaz, hogy a Miami-i kupasorozaton nem vett részt, azonban Hyeres-ben szerzett szép eredménye alapján egy versenyeredmény alapján is meghívást nyert a döntőre.

    Santander emlékezetes hely Zsombor számára, hiszen 2014-ben itt szerezte meg hazánknak az olimpiai kvótát hajóosztályában.

    A ma kezdődött világkupa döntőn a Finn hajóosztályban a meghívott húsz helyett 16 versenyző áll rajthoz. A mezőny erős, itt van többek között a riói olimpiai bajnok Ed Wright is.

    A mai napon két futamot rendeztek a Finn osztály számára. Berecz Zsombor erősen kezdett az a 16 fős elit mezőnyben és a 3. helyen áll az első nap végén.

    A Finn hajóosztályban a gladiátorok elit mezőnyében Berecz Zsombor háromszoros olimpikonunk is rajthoz állt. Igaz, hogy a Miami-i kupasorozaton nem vett részt, azonban Hyeres-ben szerzett szép eredménye alapján egy versenyeredmény alapján is meghívást nyert a döntőre.

    Santander emlékezetes hely Zsombor számára, hiszen 2014-ben itt szerezte meg hazánknak az olimpiai kvótát hajóosztályában.

    A ma kezdődött világkupa döntőn a Finn hajóosztályban a meghívott húsz helyett 16 versenyző áll rajthoz. A mezőny erős, itt van többek között a riói olimpiai bajnok Ed Wright is.

    A mai napon két futamot rendeztek a Finn osztály számára. Berecz Zsombor erősen kezdett az a 16 fős elit mezőnyben és a 3. helyen áll az első nap végén.

    Tegnap este egy front vonult át a Biscayai-öböl felett, amely a mai napi időjárást is meghatározta. Döcögős volt a kezdés az első futamban Zsombi számára, kicsit nehezen találta meg magát a kevert hullámzásban, de a nem túl jó rajt után volt ideje összeszedni a hajóvezetését és az oldalválasztások tekintetében – amelyet az erős szembeáramlás is befolyásolt – jó döntéseket hozott. A beígért 15-20 csomós szél végül csak 12-15 csomósra erősödött, de ez nem okozott gondot és a harmadik helyre hozta be a hajóját.

    A második futamban már jobban rajtolt és szépen vitorlázva a kreuz végén az ötödik helyen ért fel, amit egy szoros bójavétel követett és hamarosan harmadikra javított. A második kreuzban a mögötte haladó spanyol Muscat és brit Wright balra nyitott. Az áramlás és egy kisebb szélforduló következtében 100 métert hoztak az előttük haladó hármason és az élre álltak. Sajnos a végén még a kanadai is becsúszott Zsombi elé, de azért a hatodik hely sem rossz az első napon!

    A két futam utáni összetett eredmények alapján első helyen jelenleg a brit Ed Wright, a másodikon a szintén brit Henry Wetherell, míg a harmadik helyről Berecz Zsombor várja a holnapi folytatást.

    Holnap szintén két futamot tervez a rendezőség. A Balatoni Yacht Club Facebook és Twitter oldalán követjük az eseményt.

    Hajrá Zsombi!

    Az aktuális eredménylista itt érhető el:

    https://swc2017-santander.sapsailing.com/gwt/Home.html#/regatta/leaderboard/:eventId=3b79f093-d52f-440b-9fc4-2fb9e0cc70c9&regattaId=SWC%202017%20Santander%20-%20Finn

    A négy futam utáni összetett eredménylistán

    A négy futam utáni összetett eredménylistán így Zsombor a 2. helyről várja a holnapi folytatást!

    Első helyen a brit Ed Wright csupán három pont előnnyel vezet. Holnap további két futamban mérhetik össze a versenyzők tudásukat, tapasztalatukat és kitartásukat.

    Az aktuális eredménylista itt érhető el: https://swc2017-santander.sapsailing.com/gwt/Home.html#/regatta/leaderboard/:eventId=3b79f093-d52f-440b-9fc4-2fb9e0cc70c9&regattaId=SWC%202017%20Santander%20-%20Finn

    Futamgyőzelem a Santanderi Világkupa döntő második napján!

    Ma újabb két futamot rendeztek a Finn hajóosztály számára a Santanderben zajló világkupa döntőben, ahol Berecz Zsombor háromszoros olimpikon vitorlázónk képviseli hazánkat az elit mezőnyben.

    Zsombor az első napi két futam után összetett 3. helyről várta a mai folytatást.

    Seabreezet ígértek mára és menetrendszerűen meg is érkezett a 18-20 csomós szél. Viszont nem múlt egy nyomtalanul a tegnapi hullámzás, aminek a hatásait még ma is érezték a versenyzők és ez kihatott a hajóvezetésükre is. Ma sem sikerült túl jól az első rajt Zsombi számára, kicsit be is ragadt középen és csak 11-nek ért fel. A javítás most sem maradt el, hátszélben feljött a 9. helyre, a következő kreuzban pedig már a 7-re. Az utolsó hátszélben is tudott javítani és a hatodik helyen ért célba.

    A második futamnak már tudatosabban indult neki és a rendezőhajónál rajtolva nagykönyves kifordulással indult meg jobbra, ahonnét a frissüléseket remélte és azok jöttek is, ahogy várható volt. Másodiknak ért fel, majd hátszél végére már első volt, a második kreuzban Ed Wright kavarta magát előre és hátszélben fej-fej mellett haladtak, amikor is a vége előtt nem sokkal Wright jobbcsapásra halzolt, útjogot formálva a balcsapáson vitorlázó Zsombival szemben. Ekkor Zsombi okosan nem ment vele, hanem elhúzott mögötte és egy kicsit még fokozta a tempót. A célba fél hajóhosszal Zsombi ért be előbb és nyerte a mai második futamot.

    Zsombi újabb futamgyőzelmet aratott Santanderben!

    Nem számoltunk még be részletesen a tegnapi napról, így ezzel kezdjük a beszámolót.

    A csütörtöki napon az öbölben az éremfutam pályáján rendezték a futamokat a Finn osztály számára. Bár ez a nap nem hozott olyan jó eredményeket, mint az előzőek, de Kelemen Tamás edző elmondása szerint sokat tanultak belőle, amely tudás később még jól jöhet.

    A körülmények meglehetősen eltértek az előző napon tapasztaltakhoz képest. A pálya rövid volt, három körös, erősen meghatározó, változatos áramlással, amihez jó kis pöffös szél párosult. A kigondolt koncepció hol működött, hol kevésbé. A napot pozíciók tekintetében több versenyző számára is a szélsőségek jellemezték, szóval el lehet képzelni milyen kavarós futamokon kellett helyt állniuk a versenyzőknek.

    Az első futam 8-10 csomós szélben került megrendezésre. A pumpálást nem engedélyezte a rendezőség, ami most nem kedvezett Zsombinak, aki nem túl jó rajt után 12 körül ért fel és sajnos csak 15-nek futott be.

    A második futam jóval később, másfél órás halasztás után, már 16 csomós szélben vette kezdetét. A rajt közepesen sikerült és fel is ért volna szépen Zsombi, de összeakadt a holland Heinerrel és a büntetőforduló után jelentősen visszaesett.  Hátszélben feljött ugyan a 8. helyre, de sajnos nem a megfelelő kaput vette, emiatt újra extrákat kellett nyújtania a felzárkózáshoz. Ez valamennyire működött is és egyre jobb vonalakon vitorlázott, az utolsó hátszélben pedig nagyot ment és egy hármas bolyban futott be a 9. helyen. A versenyt vezető brit Wright ebben a futamban nem találta meg a formáját és csak 15. lett. Zsombi így a mai napot a 4. helyről várta. És most jön a lényeg!

    A pénteki nap egészen tökéletesen alakult Zsombi számára.

    A pálya ismét a nyílt vízen volt, az öblön kívül, ahol már elég komfortosan vitorlázhattak a Finnesek a meglehetősen moderált szélben.

    Az első futamban még 10 csomóban rajtolt el a mezőny. A Balatoni Yacht Club versenyzője az előnyösebb lee rajtot választotta és mikor a mezőny elindult jobbra, akkor ő a legbaloldalibb hajóként jó tempót diktálva tartott velük, enyhén átvitorlázva a pályatengelyen. A jobbos lengésekkel szépen operálva pedig a harmadik helyen fordult fent. A lenti kaput viszont már másodikként vette az ausztrál Tweddell mögött és innét a befutóig nem is nagyon változott a sorrend.

    A második futamban túl erős csata zajlott a lee rajtért, amibe Zsombi okosan nem is ment bele, és végül másodikként jött ki a rajtból. Most előbb indult át a mezőnnyel jobbra és nem a szélen haladt. De a sebessége nagyon jó volt és a lengéseket most is jól használta ki. Ennek megfelelően elsőként ért fel. A további szakaszokban a szélre vitorlázva, de a mezőnyre figyelve sikerült további előnyt összehoznia, így az utolsó hátszél meglehetősen nyugalomban telt. A szél időközben 8 csomóra gyengült és ennek megfelelően természetesen nem is szabadott pumpálni. A célba 30 másodperc előnnyel futott be a mezőny előtt.

    Zsombi két brit között jelenleg a második helyen áll, csupán két ponttal lemaradva az első helyen álló Cornish-tól. Szombaton még két futamot tervez a rendezőség és vasárnap következik a klasszikus éremfutam, a tíz legjobb hajóval.

    Hajrá Zsombi!

    Eredménylista:

    https://swc2017-santander.sapsailing.com/gwt/Home.html#/regatta/leaderboard/:eventId=3b79f093-d52f-440b-9fc4-2fb9e0cc70c9&regattaId=SWC%202017%20Santander%20-%20Finn

    Köszönjük a szöveges beszámoló kapcsán Sallai Gábor professzionális közreműködését, a fotókat pedig a helyszínen fotózó Tóth Bogee küldi lelkesen! Köszönjük!

    További fotók és aktuális hírek a Facebook oldalunkon

    ÚJABB FUTAMGYŐZELEM ÉS MÉG ENNÉL IS TÖBB!

    Ma ismét izgalmas délután zajlott Santanderben, a World Sailing világkupa helyszínén, számunkra főleg a Finn pályán ?

    Ma a Finn volt az utolsó hajóosztály ami sorra került a santanderi programon, hiszen több osztálynak – pl. a szörfösöknek és kitosoknak – ma már a döntőket rendezték.

    A szélviszonyok tekintetében az előző napokhoz képest mérsékeltebb, sokszor inkább gyenge szél volt a jellemző, a Finn mezőny két futama során 7-9 csomó között fújt, ritkán erősödött fel 10 csomóra. Az előrejelzés ma nem nagyon működött Santanderben. Sem a beígért seabreeze, sem az áramlás nem úgy jött, ahogy ígérték. Ma nem annyira a szélfordulók voltak a meghatározóak a taktikában, hanem a pöffök, amelyek nem egyértelműen kötődtek egy-egy oldalhoz. Erre kellett ma nagyon figyelniük a versenyzőknek.

    A kilencedik (mai első) futamban lee rajtot vett Zsombi, de ez most nem sikerült túl jól. Időben igazított át jobbra és nyolcadikként kerülte a kreuzbóját! Hátszélben szép hajóvezetéssel feljött a 7. helyre, majd ismét balra nyitott kreuzban. Nagyjából a mezőnnyel együtt indult meg jobbra és fel is jött az ötödik helyre, amit innét már megtartott a befutóig. Az összetettben ellenfeleknek számító egységek – közte a 3 hajóból álló brit flotta – mögötte végeztek, így összetettben Zsombi már ekkor az élre ugrott.

    A tízedik futamban stratégiát váltott, luvban rajtolt el elsőként és a jobb oldalt választotta. Ez ugyan nem volt tökéletes választás, de nyolcadiknak így is felért. Az első hátszélben viszont a mezőny jobb oldalán vitorlázva remek hajóvezetéssel és egy kis kiszorítós taktikával feljött a 3. helyre. Kreuzban balra nyitott és ezt az oldalt ő vezette fel. Egészen sokáig húzta ezt az oldalt és csak az erősödéssel ment át jobbra, ami elég jó döntésnek bizonyult, hiszen a második kreuz végére már elsőként ért fel. Hátszélben megtartotta pozícióját és gyönyörűen vitorlázva elsőként futott be, megőrizve ezzel vezető helyét az összetettben! Fantasztikus verseny, Zsombi a selejtezők során három futamgyőzelmet aratott!!

    A holnapi Éremfutamot tehát Zsombi az első helyről várja! A második helyen a brit Ben Cornich 4 ponttal van lemaradva Zsombitól, a harmadik helyen a szintén brit Ed Wright 6 ponttal. A sorban következő észt Denis Karpak több mint 20 pont hátrányban Zsombihoz képest. Azaz Zsombi dobogós helyezését elvileg már nem veszélyeztetheti, hiszen az éremfutamban a legjobb tíz versenyző indul és itt minden pont duplán számít.

    A döntő futamot holnap élőben közvetítik, várhatóan 12.30-kor kezdődik.

    Akit érdekel, itt tudja majd megnézni az élő adást és a gps nyomkövetést is holnap:

    https://swc2017-santander.sapsailing.com/gwt/Home.html?#/event/:eventId=3b79f093-d52f-440b-9fc4-2fb9e0cc70c9

    Az eredménylista pedig itt található: https://swc2017-santander.sapsailing.com/gwt/Home.html?#/regatta/leaderboard/:eventId=3b79f093-d52f-440b-9fc4-2fb9e0cc70c9&regattaId=SWC%202017%20Santander%20-%20Finn

    Hajrá Zsombi! Hajrá HUN 40!

    Szponzorok, támogatók