Bejegyzések ezzel a címkével: Berecz Zsombor

    Jó úton halad Berecz Zsombor olimpiai felkészülése

    Berecz Zsombor világbajnok, háromszoros olimpikon vitorlázó pályafutását Finn dingi osztályban 2013-ban kezdte el. Az elmúlt hat év során csapatával számtalan sportsikert ért el, köztük két olimpiai kvótát, történelmi Európa bajnoki ezüstérmet, majd 2018-ban történelmi világbajnoki címet, az elsőt aktív olimpiai hajóosztályban. Az elmúlt hat év közös munkája eredményeként Zsombor ma a nemzetközi Finn osztály elit mezőnyéhez tartozik, és 2020-ban lehetősége nyílik, hogy nagy álmát, az olimpiai dobogót megcélozza és éremmel térjen haza.

    Zsombor úgy döntött, hogy ezt az utat már nem eddigi, a stabil hátteret biztosító csapatával, a Balatoni Yacht Clubbal járja be.

    Az elmúlt hat év együttműködésére azonban mind a sportoló, mind a klub fontos, a hazai vitorlássport szempontjából egyedülálló sportszakmai sikerekkel, pozitív emlékekkel és élményekkel, komoly csapatmunkával teli időszakként tekint.

    Zsombor további pályafutásához sok sikert és jó szelet kívánunk!

    Berecz Zsombor 4. helyen végzett Palmán

    Berecz Zsombor 4. helyen végzett a Trofeo Princesa Sofía Iberostarrangos nemzetközi versenyen!! Gratulánunk!

    A selejtezők alapján tíz legeredményesebb Finnes számára nyitott mindent eldöntő utolsó érem futamon Zsombi a negyedik helyen vitorlázott a célba, a dobogós helyeken a tegnapi sorrend maradt, azaz Andrew Maloney állhatott a dobogó legfelső fokára, második helyen Giles Scott, harmadikon szintén egy kiwi, Josh Junior. A Medal Race befutója az alábbi videón.

    Végeredmények itt: https://www.trofeoprincesasofia.org/…/default/races/race-re…

    A követező Finnes megmérettetés a májusi Európa Bajnokság Athénban!

    Első versenynap Palma de Mallorcán

    Első nap Palmán a Finn pályán: a szél nehézkesen jött meg, hosszú nap volt a mai a mezőny számára, két futamot sikerült megrendezni.

    Berecz Zsombi világbajnokunk csoportjában 8. és 5. helyen futott be, jelenleg az összetett 9.helyen várja a holnapi folytatást. A videóban Zsombi második futamának befutója látható, amelyet Rio olimpiai bajnoka, Giles Scott nyert meg.

    Flóra és Dávid a Nacra 17 Foiling mezőnyben három futam (24.,28.,28) után jelenleg az összetett 56. helyen.

    Eredmények itt

    Hétfőn rajtolnak nagymenőink Palma de Mallorcán!

    Az olimpiai hajóosztályok európai versenyprogramjában a Palma de Mallorca-n idén immár 50. jubileumi alkalommal megrendezendő Trofeo Princesa Sofía Iberostar rangos nemzetközi verseny lesz az első igazi megmérettetés, amely április 1-én veszi kezdetét. A Balatoni Yacht Club 1912 két hajóegységgel képviselteti magát az eseményen: Finn hajóosztályban Berecz Zsombor világbajnokunknak szurkolhatunk, aki a tavalyi évben ezt a versenyt kézsérülése miatt kihagyni kényszerült. A csaknek 90 fős mezőnyben a nevezések alapján nem kis nevek szerepelnek, a Finn vitorlázás aktuális krémje jelen lesz, beleértve a brit nagymenőket Ed Wright-ot és Giles Scott-ot is, úgyhogy izgalmas futamokat láthatunk! A Nacra17 Foiling osztályban a 60 nevező hajóegység között lesz Flóra Anna Virág és Molnár Dávid párosunk, akik szintén kemény felkészülési programot folytattak télen és jelenleg is Olaszországban, azzal az edzési céllal, hogy – ahogy Flóra fogalmaz – „amint lehet mindig repülve közlekedjünk a vizen és ezt is a maximális sebességgel tegyük meg.”

    Izgalmas jövő hét áll tehát előttünk!

    Tanulj velünk vitorlázni!

    A Balatoni Yacht Club 2019-ben is megrendezi nagysikerü gyermek vitorlás táborait Alsóörs gyönyörű Balaton parti környezetében! Idén tíz alkalmat biztosítunk a legkisebbek számára, hogy ezzel a gyönyörű sportággal megismerkedjenek.

    A vitorlázás a mellett, hogy nagyszerű élményt ad, kitartásra, céltudatosságra, csapatszellemre nevel, és közben a friss levegőn, a sokszínű Balatonon töltheted a nyarat táborozó társaiddal együtt.

    Velünk megtanulhatod az önálló hajóvezetés alapjait és ha a tábor után tovább szeretnél fejlődni, ifjúsági versenyprogramunkhoz is csatlakozhatsz!

    A vitorlázás és az elméleti alapok elsajátítása mellett további érdekes programokkal színesítjük az ittléted, mindezt gyönyörű környezetben.

    Miért minket válassz?

    • Tíz tábor turnus a nyár folyamán
    • Bentlakó és napközis opció egyaránt
    • Szakképzett és tapasztalt edzők, oktatók
    • Korszerű oktatóhajók és edzőmotorosok
    • Magas színvonalú vitorlás oktatás
    • Változatos kiegészítő programok
    • Gyönyörű környezet, jó hangulat
    • Lehetőség a továbbfejlődésre utánpótlás versenyprogramunk keretében

    Sok szeretettel várunk, hogy együtt vízre szállhassunk!

    Boldog születésnapot Jenő bácsi!

    Nagyon boldog születésnapot, sok erőt és egészséget kívánunk egyesületünk tiszteletbeli elnökének, a hazai vitorlázástörténelem doyenjének, DULIN JENŐNEK! 🎉🍰🍾

    Tenni akarásod, lelkesedésed a vitorlázás iránt, és a Balatoni Yacht Club 107 éves örökségének megőrzéséért, a fiatal vitorlás generációval való megismertetéséért végzett töretlen munkád irigylésre és tiszteletre méltó!

    Isten éltessen Jenő bácsi!

    Dachsteini sítábor

    Lassan itt a tavasz és beindul a hazai vitorlás szezon, a hét első fele nálunk azonban még a tél jegyében telt. A Dachstein szikrázó havas vidéke adott otthont a Balatoni Yacht Club Optimist sítáborának, amely kiváló hangulatban telt és még inkább összekovácsolta a társaságot. A síelést és snowbordozást túrázás, szánkózás egészítette ki.
    Mindeközben Fehér Boróka egy másik sípályán, a hazai Diákolimpián kategóriájában a 2. helyen végzett. Gratulálunk!

    Száguldás és sebességrekord

    Virág Flóra és Molnár Dávid Nacra17 Foiling versenyzőink télen sem lustálkodtak, olimpiai kvalifikációt célzó felkészülésük téli bázisa az olaszországi Cagliari. Januári első edzőtáborukon nyolc napot tudtak vízen lenni, ebből hét napot 14-23 csomós szélben. Rengeteget hátszeleztek, amelynek megvolt a hatása, hiszen a foilerezés stabilitása sokat fejlődött és a folytonos jó sebesség megtartása is. A páros sebességrekordját is megdöntötte, ami jelenleg 24,7 csomó!!! J

     

    A következő februári edzőtáborra Flóra már egy sikeres államvizsgával a zsebében utazott ki, amihez ezúton is gratulálunk! A vízen töltött nyolc nap nagy része inkább gyenge szeles vitorlázásra adott lehetőséget, amiben már régen vitorláztak a fiatalok, így nagyon hasznos volt. Az olasz válogatott szintén ekkor volt edzőtáborozni, így sikerült hozzájuk edzőfutamokra beállni és sokat tanulni tőlük.

    Ha Flórával és Dáviddal személyesen szeretnétek találkozni, szombaton és vasárnap is megtaláljátok őket a Budapest Boat Show-n, ahol mindkét napon pódiumbeszélgetésre hivatalosak, jövő héten viszont újabb utazás vár rájuk Cagliariba.

    A Balatoni Yacht Club is kinn lesz a Boat Show-n, az MVSZ standon nyári táborainkról érdeklődhettek.

    Egy sikeres év! (2. rész)

    Egyre bővülő közösségünk számára a 2018-as év sokrétű és számos büszke és örömteli pillanatot hozó év volt. A Magyar Vitorlás Szövetség ranglistájában, a World Sailing hajóosztályok tekintetében az immár 106. esztendős Balatoni Yacht Club a 3. legeredményesebb egyesületként zárta az évet, amelyet versenyzőink, tagjaink egész éves munkája, kitartása, sport iránti alázata, a vitorlázás szeretete biztosított! Az óév utolsó napjain több posztban tekintünk vissza a legszebb pillanatokra. Ezúton is köszönet minden tagunknak, versenyzőnknek, edzőnknek, oktatónknak, szülői közösségünknek, együttműködő partnerünknek, támogatónknak, szponzorunknak az egész éves munkáért, támogatásért, közreműködésért, közösségépítésért!

    Laserben az év

    Laser Radial versenycsapatunk – Bednár Andris, Veisse Zoli, Goldfinger Dió és Rác Bence – az idén is számos dobogós helyezést szállítottak a ranglista versenyeken és országos bajnokságon egyaránt.  Veisse Zoli idén már megpróbálkozott a Laser Standard osztállyal is, amelyben országos bajnoki ezüst érmet szerzett. A fiúk Arató Ricsi edzői segítségével fejlődtek, a sport mellett azonban idén az iskolai kötelezettségekre is nagyobb hangsúly helyeződött a középiskolai tanulmányok végéhez közeledve.

    Ismerkedés a vitorlázással

    2018-ban több mint 130 gyermek számára tettük lehetővé a vitorlázás megismerését nyári vitorlás táboraink és iskolai vitorlás programunk révén, ez utóbbi programunk keretében alsóörsi és felsőörsi gyermekeknek mutattuk be iskolai testnevelés órát kiváltó ismerkedő foglalkozás révén a vitorlázás szépségét! Szakképzett oktatóink, edzőink odaadásáért és munkájáért ezúton is köszönet! Fontos partnerünk volt ezen tevékenységünkben, ahogyan más programelemeink megvalósításában is Alsóörs Község Önkormányzata! Bízunk benne, hogy 2019-ben még több gyermekkel és felnőttel tudjuk megszerettetni ezt a gyönyörű sportágat!

    Eddz a szabadban!

    2018-ban elindítottuk a felnőtt lakosság egészségmegőrzését és minél több szabadtéren is végezhető sportág megismerését és kipróbálását és szakszerű elsajátítását célzó hároméves programsorozatunkat, amely az „Eddz a szabadban” nevet kapta, és amelynek keretében 2018-ban több mint 1200 fő látogatott el programunkra a közép-dunántúli régió több településén. Az egynapos sportesemények nagy népszerűségnek örvendtek, a számos sportág mellett dietetikai tanácsadás, egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadások és sportnagykövetek is várták a látogatókat. Programunk 2019-ben még több balatoni, Velencei tavi és Duna parti helyszínnel folytatódik.

    Versenyrendezés magas fokon

    Egyesületünk versenyrendezési tevékenységében a magas szakmai színvonal 2018-ban is fontos elvként volt jelen vízen és parton egyaránt. Tavasszal a J24 osztály flottabajnokságát, nyáron a Nádas Kupa sorozat egy állomását, ősszel a Melges 24, 8 M OD és J24 osztályok országos bajnokságait rendeztük meg. E mellett társrendezői voltunk az Alsóörs Marina főszervezésében megvalósult Soling Európa Bajnokságnak és a High Tech regattának. A Balaton ismét ezer arcát mutatta!

    2019-ben további versenyek rendezését vállaltuk el, így terveink szerint a Finn Magyar Bajnokságnak, a Laser és 420 osztályok Országos Bajnokságának, Optimist ranglistaversenynek és egy Nádas Kupa állomásnak ad majd otthont Alsóörs a Balatoni Yacht Club vendéglátásában!

    Egy sikeres év! (1. rész)

    Egyre bővülő közösségünk számára a 2018-as év sokrétű és számos büszke és örömteli pillanatot hozó év volt. A Magyar Vitorlás Szövetség ranglistájában, a World Sailing hajóosztályok tekintetében az immár 106. esztendős Balatoni Yacht Club a 3. legeredményesebb egyesületként zárta az évet, amelyet versenyzőink, tagjaink egész éves munkája, kitartása, sport iránti alázata, a vitorlázás szeretete biztosított! Az óév utolsó napjain több posztban tekintünk vissza a legszebb pillanatokra. Ezúton is köszönet minden tagunknak, versenyzőnknek, edzőnknek, oktatónknak, szülői közösségünknek, együttműködő partnerünknek, támogatónknak, szponzorunknak az egész éves munkáért, támogatásért, közreműködésért, közösségépítésért!

    Történelmi világbajnoki cím Berecz Zsombor által

    Háromszoros olimpikonunk 2018-ban hazai vitorlázás történelmet írt, amikor az augusztusi dániai világbajnokságon megszerezte Magyarország első világbajnoki címét aktív olimpiai hajóosztályban! Egyúttal elhozta Magyarország első olimpiai kvótáját a Tokiói Olimpiára. Hazaérkezésekor több százas rajongói tömeg fogadta Alsóörsön, a Balatoni Yacht Club bázisán, megható pillanatokat szerezve mindenkinek, aki részt vett az eseményen. Zsombort a Magyar Vitorlás Szövetség ismét az év vitorlázójává választotta 2018-ban is! Köszönet Zsombor valamennyi szponzorának és támogatójának, hogy hozzájárultak a történelmi sikerhez!

    Bővülő utánpótlás versenycsapat

    Egyesületünk utánpótlás programjának alapját a legfiatalabb versenykorosztály, az Optimist csapat alkotja. Optimisteseink száma folyamatosan bővül, ősszel új csapattagok csatlakoztak hozzánk, akiket ezúton is szeretettel köszöntünk a Balatoni Yacht Club berkeiben! Idén is számos kiemelkedő versenyeredményt szállítottak legkisebbjeink, de még ennél is fontosabb, hogy milyen kitartással, lelkesedéssel és fáradhatatlanul vitorlázták végig az évadot! Haladó versenyzőink a Nádas Kupa sorozaton arattak, mind a zöld, mind a narancs kategóriában számos rangos díjat sikerült elhozni. A zöld kategóriában Szinessy Beni összetett 2. helyezést, Feith Máté 5., Szinessi Barni 6. helyezést ért el, a narancs kategóriát Kerekes Zsombi nyerte, Szaplonczay Panna pedig a harmadik legeredményesebb lány lett!  Top versenyzőink több nemzetközi edzőtáborban és versenyen is részt vettek a hazai ranglista versenyek mellett, bővítve tengeri tapasztalataikat is. Fehér Boróka révén lány és serdülő országos bajnoki címet, valamint Európa Bajnoki 12. helyezést szereztünk!

    Köszönet edzőink – Bakóczy Róbert, Soltész Orsi, Kemény Boti, Bagyó Nóri, Haide Bence kitartó edző és nevelő munkájáért!

    Szárnyalás Nacra módra!

    Virág Flóra és Molnár Dávid Nacra 17 Foiling versenyzőink elhivatottsága és sport iránti elkötelezettsége példa értékű! A Nacra17 olimpiai osztályban Flóra és Dávid az egyetlen olyan csapat, amely felkészülését az olimpiai részvétel megszerzése érdekében folytatja. Figyelemmel arra, hogy a Word Sailing is egyre inkább az innovatív hajóosztályok és a nemek egyenlősége irányába mozdul el, Flóra és Dávid a jövő vitorlázó generációja számára is fontos példakép!

    A csapat az idei felnőtt világbajnokság előtt pár hónappal ült át a Nacra 17 katamarán foiling változatába, és már itt is nagyszerűen szerepeltek, több kiváló futameredményt szereztek és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek. Idei legkiválóbb teljesítményük azonban az franciaországi ifjúsági világbajnoksághoz kapcsolódik, ahol a 6. helyen végeztek!

    Céljaik elérése érdekében Flóra egyetemi tanulmányait felkészülési programjához igazítva egyedi tanrend szerint végzi, Dávid középiskolai tanulmányait magántanulóként folytatja. Olasz edzőjük segítségével minden lehetőséget megragadnak a fejlődésre, januárban ismét Olaszországban edzőtáboroznak. Csak így tovább!

    Szponzorok, támogatók