Csőregh fivérek
Csőregh fivérek: Andris és Misi
A koronavírus miatti karantén nem kedvez az interjúkészítés műfajának, hiszen a riporter és az interjúalany a korlátozások miatt bajosan találkozhatnak. Jelen esetben jó megoldásnak tűnt, hogy a riport elkészítését apukájukra bízzuk.
Nem vettük félvállról az interjúra vonatkozó felkérést. Időpontot egyeztettünk, nyugodt körülményeket teremtettünk, csinosba öltöztünk. A helyzet abszurd volt, mint a vírushelyzet maga, és tök esélytelennek tűnt, hogy ebből épkézláb interjú kerekedjen ki. Végül elkezdtünk vitorlázós fényképeket nézegetni, így viszont felelevenedtek történetek és emlékek.
Az első kép, ami szembe jött, Misit hozta lázba: – Ez volt az utolsó edzésünk Cadet-ban, mielőtt megszűnt az osztály. Jó nagy szél volt, és csak kimentünk egy jót veretni. Az egész 2016-os év szuper volt! Akkor kezdtem versenyezni, Szűcs Benedek volt a kormányosom és Major Gábor az edzőnk, mindketten sokat tanítottak, én meg mindent beleadtam, hogy jó mancsaft legyek. Az is lettem. Indultunk a CEC kupán, és a lengyel, cseh, meg a német verseny eredményét is belevéve a sorozatban a serdülők között 3. helyen végeztünk. Akkora kupát kaptam, nagyobb volt, mint én (– Olyan kicsi voltál, hogy a saját csapattársaid is a nyakukban vittek – fűzi hozzá Andris). Ok, minden esetre alig fértem be vele a lakásba! A német versenyre 12 órát utaztunk oda, és ugyanennyit vissza, kint egy tornateremben aludtunk matracokon, sokat fagyiztunk, strandoltunk, de futam nem volt… A magyar bajnokságot megnyertük serdülőben, összetettben 3-ok lettünk. Aztán jött az Eb, amit Tihanyban rendeztek, jó nagy nemzetközi mezőny jött össze. Legjobb futameredményünk 2. volt.
Andris nehezen bírja, ha csak Misiről van szó, így átveszi a szót: – Abban az évben én már Optimist-ben nyomtam, Litkey Zsolt volt az edzőm. Aztán 2017-ben kezdődött a Nádas Cup sorozat, azt imádtam. Fehér Borókával sokat meccseltünk, végül ő nyerte az egész éves versenysorozatot, én lettem a második, Misi a harmadik. Tök jó volt, hogy tudtam futamokat, sőt versenyeket nyerni. Misinek is jól ment, nagyon sokat fejlődtünk Zsolt keze alatt, és szívből imádtuk a vitorlázást. Közben már benne voltunk a ranglista versenysorozatban is, így a mezőnynek azt a részét is megismertük. Itt egy kép a 2017-es ranglista ünnepélyről, ahol az OP ranglista első tíz helyezettjén kívül minket is dobogóra hívtak, a Nádas Cup eredményünk miatt. Méltó lezárása volt az évnek.
Misi folytatja: – 2018-ban Monacoban volt egy klassz edzőtáborunk áprilisban, mert ott találtunk olyan klubot, akik a mi (budapesti francia suli) tavaszi szünetünk alatt tartottak edzőtábort. Az egyik ottani fiú családjánál laktunk. Ezen a képen is mi hárman vagyunk, és talán látszik egy szuper-gazdag fickó szuperjachtja is… Az egyik edzővel különösen megbarátkoztunk, és megismerkedtünk a tengeri vitorlázással. Ezen kívül elég keserves szezonunk volt, nem voltunk magunkkal elégedettek. Ez a kép a Fertő tavon készült, nagy szeles futamból kiálltam, aztán amikor Andris jött be a vízről, de tömeg volt a sójánál, ő meg kormány nélkül elkezdett elsodródni, beúsztam segíteni.
Andris alig hallhatóan hálálkodik egy rövidet, és hozzáteszi: – Az év legjobb versenye számunkra a csapatbajnokság volt, amin a Szpari „A” csapata mögött másodikak lettünk. Mindketten ebben az ezüstérmes csapatban voltunk, és végre jól ment. Jó, mondjuk Misinek még abban az évben is volt Nádas Kupás fellépése, ahol abszolút második lett (– Az agárdi versenyt meg is nyertem, pedig erős szél volt – veti közbe az érintett), de a ranglista versenyeken ő is vergődött. Jellemző, hogy abban az évben 31. helyezett lettem a ranglistán, pedig biztos voltam benne, hogy jobb vagyok annál. Misi valahol ötvenedik körül tolongott a szürkeségben… Ekkor beszéltünk Bakóczy Robival, és a szezon után átjöttünk a Balatoni Yacht Clubba. Nehéz váltás volt, mert Tihanyban kb. a kikötőben nőttünk fel, olyan volt, mintha otthon lennénk. Az új klubból csak Fehér Borókát ismertük, még a Nádas Kupás időkből, örült nekünk és bíztatott. A legnagyobb bíztatást persze Robitól kaptam, aki azt mondta, hogy szerinte ki tudok jutni a következő évi Eb-re. Tök hihetetlen volt, mert ahhoz az első tízben kellett volna lenni, én meg bő húsz hellyel hátrébb dekkoltam, ráadásul az első válogatóversenyről, a Palamos-ról már le is maradtam. De Robi bízott bennem, és elhittem neki, hogy meg tudom csinálni.Tuti, hogy Robi a világ legjobb edzője! A válogató versenyeken tényleg jól mentem, és úgy kerültem be az Eb-csapatba, hogy az utolsó, fűzfői válogató szélcsend miatt gyakorlatilag elmaradt. Így az előző évi pocsék ranglista szereplésem, és kettővel kevesebb válogatóversenyen való indulásom ellenére kijutottam az Eb-re, amit Franciaországban, Crozonban rendeztek. Mivel jól beszélek franciául, ez a verseny az eddigi legjobb vitorlázó élményem lett. Robi volt az egyik csapatvezető, az egész társasággal nagyon jól összeszoktunk. Hét magyar közül hatodik lettem, sőt, majdnem ötödik…. Nagy buli egy ekkora nemzetközi verseny, csomó barátom lett csomó országból. A monacoiak is jó fejek voltak velem, behívtak a csapatukba a közös fotózáson!
Misi ezen a ponton már nem bírta tovább, hogy Andris ünnepli magát és kibökte: – Amíg te ebéztél, én 7. lettem a BYC kupán, ami ranglista verseny! Az már milyen?
– Jó, de nem volt ott az Eb-csapat! – replikázik Andris.
– Na persze, de a vb-csapat ott volt, és meg is vertem meg közülük kettőt! – válaszol Misi.
Ez eléggé úgy hangzott, mint egy parázs vita kezdete, így egy elterelő kérdést tettem fel: – Melyik a kedvenc külföldi helyszínetek?
Andris gyorsabban kapcsol és rávágja: – Garda! Robi mutatott egy sziklát, arra felmásztunk, és én 13 méterről ugrottam a tóba. Misi többször is! Egyébként ott voltam az első külföldi versenyemen is 2017-ben, 95. lettem serdülőben. Azóta minden évben kimentünk a Garda Meetingre, de tavaly nyáron edzőtáborban is voltunk.
Misi Portoroz-t dicséri: – Az őszi közös edzőtáborok azért jók, mert együtt vagyunk a többiekkel, de nem akarjuk lenyomni a másikat. 2018-ban olyan dzsihád jött le egy perc alatt, hogy mindenki menekült a partra. Porzott a víz! A pontont, amire az edzők motorosat kötötték volna, elvitte a szél. De Portoroz-ban az is jó, hogy nem kell a világ végére utazni. A koperi versenyt is szeretem, ez a kép pont ott készült 2019 tavaszán. Ezen a képen is én vagyok, szeretek napszemüveget hordani versenyen!
Andris ezen a ponton megjegyzi, hogy semmi szín alatt nem hord napszemüveget, ő a shield-re esküszik.
Ez is alkalmas téma, hogy vetélkedés alapja legyen, így érkezik a következő kérdezés: – Mik voltak a terveitek idénre, és mit változtatott meg a karantén?
Misi válaszol: – Én simán jól akartam menni. Tavaly huszadik lettem a ranglistán, most tízbe szeretnék bekerülni. A karantén arra jó, hogy minden nap edzünk itt a füredi telken, futunk és erősítünk, így már a nagy szeles versenyek sem jelenthetnek problémát. Kicsi vagyok, de erős, minden szélben nyerő. Azt, hogy komolyan veszem a szezont, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mi voltunk az első OP-sek, akik idén vízre szálltunk a Balatonon. Ezt a képet Robi csinálta azon az edzésen. Aztán jött a kényszerpihenő…
Andris: – A 13. helyen zártam a ranglistát, mert Eb után nem tudtam visszazökkenni a „hétköznapokba”. A fűzfői ranglista versenyen mentem legjobban, hetedik lettem. Év végén élveztem, hogy azokkal együtt hívtak ki a díjátadón, akikkel együtt voltam a válogatottban. Idén arra készültem, hogy a válogatókon újra villantok, sőt, ugyanazt a bravúrt akartam megcsinálni, mint tavaly, ezért az első válogatót (Palamos) megint kihagytam. Több válogató viszont nem lett, mert jött a koronavírus. Várom, hogy beinduljon a szezon, mert szerintem ez lesz az utolsó évem Optimistben, ki szeretném élvezni! Sok a barátom a mezőnyben, és nagy kedvem van versenyezni is. Semmit nem szeretek jobban, mint vitorlázni!