1996-ban, Budapesten születtem. A Szentendrei Református Gimnázium után az Edutus Egyetemen kereskedelmi és marketing diplomát szereztem, majd tavaly nyáron jelentkeztem a Testnevelési Egyetem vitorlás szakedző szakára, és jó (4,5) átlaggal fejeztem be az első évemet.

12 évesen a Yacht Klub Agárdban kezdtem vitorlázni. A nővérem már két éve ott Lézerezett, és nekem is megtetszett a vitorlázás. Az első évben már indultam az Op bajnokságon, akkor ötvennegyedik lettem a kilencvenvalahányból, majd egy év múlva 16. helyen végeztem. Még abban az évben átültem Laser 4.7-esbe, bár még csak 49 kiló voltam. Az első versenyem a Mikulás-kupa volt, ahol gyenge szélben nagyon jól mentem, de aztán megjött a bora, és elfújt a szél…  Az első  évben magyar női bajnoki címet nyertem, abszolútban ötödik voltam. A következő évben szintén női magyar bajnok, abszolút harmadik helyezett voltam. Az utolsó 4.7-es évemben a magyar bajnokságon azonban egy korai rajt miatt lecsúsztam az első helyről, így csak második lettem összetettben, és a nők mezőnyében is.

Aztán megpróbálkoztam a Radiallal. 2013-ban a balatonfüredi U21-es világbajnokságon – rögtön a 4.7-es vb után, ahol nyolcadik lettem – a huszonegyedik helyen végeztem. Az első nap 8., 6. és 8. után nagyon gyenge szélben 2. helyem is volt. Annak nagyon örültem viszont, ha befújt a 15 csomós szél esélyem nem volt az 54 kilómmal. A többiek magasabbak és nehezebbek voltak nálam. A rajt után néhány percig tudtam tartani a tempót, utána meghaltam, miközben ők csak ültek a hajó szélén, én pedig megszakadtam. A mezőny végén vitorláztam, mert nem bírtam kiülni a hajót. Bőszélben valamennyit följöttem, de kreuzban nagyon rosszul mentem. Hiába végeztem a 21. helyen a száz hajó között az első Radial versenyemen, szomorú voltam, hogy erős szélben nem sikerült jól szerepelnem. Ebben az évben a felnőtt magyar bajnokságon szintén jól álltam, összetettben a harmadik, nőiben első helyen, viszont a legutolsó nap befújt egy húszcsomós szél, amiben magasságom és súlyom miatt nem tudtam tartani a sebességet a többiekkel, így sokat visszaestem, és lemaradtam a női magyar bajnoki címről is.

Ezek után Gecse Balázzsal – aki szintén 4.7-esezett – kitaláltuk, hogy megpróbáljuk a Nacra 17-est, mert az már egy éve olimpiai hajóosztály volt, és abban nem gáz, hogy én könnyű vagyok. Neki azért híznia kellett volna, mert könnyűek voltunk. A gyenge szélben jól mentünk, futamot is tudtunk nyerni. Az ifjúsági világbajnokságon hatodikak lettünk. Erős szélben persze kevésbé voltunk eredményesek, de kezdők voltunk. Aztán sajnos ő úgy döntött, hogy abbahagyja a komolyabb vitorlázást, mert külföldre ment egyetemre. Nekem pedig másik legénységet kellett keresnem. 2015-ben Bagyó Áronnal folytattam, de fél év után fölvették a TF-re, és ő komolyan tanulni akart, nem fért neki bele, hogy nemzetközi szinten vitorlázzon.

Ezután egy ideig nem találtam mancsaftot. Az olasz csapattal jóban voltam, fél évig egyedül jártam ki hozzájuk Nacrázni. Mindig akadt valaki, aki éppen ráért, akkor azzal vitorláztam, és próbáltam minél többet tanulni az olaszoktól. Majd Jankovics Gáborral vitorláztam talán egy évig. Rendszeresen jártunk Olaszországba edzőtáborozni. Pálma de Mallorcán és az olasz bajnokságon versenyeztünk. Az olasz bajnokságon egész jól mentünk, Pálmán viszont annyira nem, bár nyertünk egy futamot. Az elején volt egy kis szerencsénk, utána sikerült megtartani a helyünket.

Egy év után Gábor is kiszállt, munka mellett nem tudta vállalni a felkészülést. Látta, hogy külföldön mennyire komolyan csinálják, hogy ezen a szinten mennyi időt, pénzt, energiát kell ebbe fektetni.

Ismét macsaft nélkül maradtam. Aztán ‘2017-ben egy nagyhajós versenyen találkoztam Molnár Dáviddal. Kipróbálta a katamaránt, és nagyon megtetszett neki. Beszállt. Télen megrendeltük az új, fojleres hajót, és 2018 májusától együtt versenyzünk. Juniorban kétszer voltunk vb-n hatodik helyezettek. Dávid magas, meg van a kellő súlya, pont jól kiegészítjük egymást, így optimális a súlyunk erős szélben. Gyengében ezt kompenzálnunk kell. Dávid fiatal, energikus, és a családja is támogat minket. Persze nem csinálhatjuk a végtelenségig, hogy a szülők finanszírozzák a versenyzésünket, mert olyan szinten vagyunk, hogy ha tovább akarunk lépni, akkor több pénzre van szükségünk. Azon vagyunk, hogy szponzorokat találjunk, de elég nehezen megy. Bárkivel beszélek a külföldi Nacrások közül, nem hiszik el, hogy minket a szövetség egyáltalán nem támogat. Amíg nagyobb versenyen – Eb, vb, Világkupa – nem érünk el jó eredményt, addig egyáltalán nem támogatnak. De odáig is el kell jutni, ami nem olyan egyszerű.

Tavaly Federica Salva az olasz edzőnk nagyon be volt táblázva, ezért nem minden versenyre tudott eljönni. Kellett valaki, hogy velünk legyen a vízen. Megkérdeztük Fundák Gyurit, hogy tud-e segíteni. Gyuri beszélt az Osztrák Szövetség vezetőivel, hogy csatlakozhassunk az osztrák B-csapathoz. Nekik Roman Hagara – olimpiai és világbajnok – volt az edzőjük. Így az osztrák csapattal edzettünk a pálmai verseny előtt négy napot. Öt órát töltöttünk minden nap kint a vízen. Ő ilyen mániákus, az sem érdekli, ha erős szél fúj. Ez nagyon bejött nekünk. Rengeteg dolgot tanított nekünk, minden apróságra odafigyelt. Federica az Eb-re se tudott eljönni, ezért az osztrákokkal voltunk az Eb-n is, és összebarátkoztunk a B-csapattal és Hagarával is. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, eljöttek edzőtáborozni a Balatonra, és amint lehetőség adódik, folytatjuk velük a felkészülést.