image 30-AS CIRKÁLÓ I EURÓPA 30 I ELLIOTT770 ORSZÁGOS BAJNOKSÁG image Virág/Molnár Sailing Team

    30-as cirkáló, Európa 30-as és Elliott 770-es Országos Bajnokság, 1. nap

    A Covid-vírus miatt a rendező Balatoni Yacht Club vezetőinek sajnos szigorú intézkedéseket kellett hozni: elmaradt a megnyitó, a közös vacsorákat sem tartják meg, mindenfelé kézfertőtlenítőket helyeztek el, a közösségi tereket sűrűn fertőtlenítik. A díjkiosztót – a mai helyzet szerint – ugyan megtartják, de érintkezésmentesen, és valószínűleg kötelező lesz a szájmaszk viselése.

    Ilyenkor, szeptember közepén általában az erős szél okozhat gondot. Idén azonban ellenkező problémával kell szembesülni, augusztusi nyárra emlékeztető időjárás uralkodik a kárpát medencében, gyönyörűđ napsütésben gyakran 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Így volt ez a Balatoni Yacht Club és a Magyar Vitorlás Szövetség által a 30-as cirkálók, az Európa 30-as és Elliott 770-es osztályok részére rendezett Nagyhajós Bajnokság első napján is.

    Délelőtt a meleghez némi légmozgás is társult, így az eredeti időpontban kezdődhetett az első futam. Mindhárom osztály fegyelmezetten elsőre elrajtolt, és az első pályajelet kevesebb mint negyedóra alatt érték el a 30-as cirkálók.

    Korai volt azonban az öröm, a szél lassan és fokozatosan alábbhagyott. A harmadiknak rajtoló Európák már jó húsz perc alatt abszolválták az első szakaszt. Mire a hátszél végére értek a szél már csak lengedezett, a spinnakerek egyre gyakrabban estek össze, a hajók már csak vánszorogtak. Ezért a versenyvezető Sipos Péter a második cirkáló szakasz végén befuttatta mindhárom mezőnyt. Bölcs döntést hozott, mert a továbbiakban a levegő nem mozdult.

    Parti halasztást következett, de csak a »rend kedvéért«, ugyanis a nap további részében szélre semmi esély sem mutatkozott. A látványon kívül az összes időjárási prognózis is ezt támasztotta alá.

    Így az első nap egy futammal zárult. Ez persze nem jelentene problémát, a baj inkább az lehet, hogy markáns időjárás-változásra továbbra sem számíthatunk. (Ne legyen igaza a meteorológusoknak!)

    Holnap 8 óra 30 perckor folytatódik a verseny.

    Info: Szabó Judit
    Kapcsolódó bejegyzések
    • Összes
    • Szerző szerint
    • Kategória szerint

    Szólj hozzá

    Your email address will not be published.

    Szponzorok, támogatók