image Idei második vízi edzés képekben image AUDI NÁDAS KUPA I SZÉLCSEND ÉS EGY FUTAM

    Interjú – dr. Ugron Gáspár Gábor elnökkel

    Dr. Ugron Gáspár Gábor

    Balatoni Yacht Club, elnök

    – Közel száz éve, 1912. december 17-én, Budapesten, a Gresham-palota különtermében, a Venezia kávéházban alakult meg a Balatoni Yacht Club. Az egyesület kiemelt célja volt a vitorlás yachtsportnak a magyar belvizeken – elsősorban a Balatonon – történő terjesztése és népszerűsítése, valamint az ifjúság nevelése, oktatása.

    – A 2016-ban újjáalakult klub napjainkban ezt, az elődök által meghatározott utat járja azzal, hogy minden nyáron vitorlás táborokat szervez, ahol az érdeklődő fiatalokat bevezetik a vitorlázás alapjaiba. Az ifjúsági versenysport terén nagy gyakorlattal rendelkező diplomás edzők – Bakóczy Róbert és Szalontai Bence – irányításával, képzett oktatók és pedagógusok – Csótár Ágnes, Kemény Botond és Veisse Zoltán – vezetésével működő táborok célja a sport által közvetített értékek hangsúlyozása, hogy a gyerekek megszeressék természetes közegünket, az élővizet, az élővilágot; valamint közvetlenül tapasztalják a természet szépségét, óvják és becsüljék a környezetünket.

    – Az ifjúsági versenysport optimistes csapata az idei évtől Laser és 420-as osztályokkal bővült. Az edzői stábhoz – Bakóczy Róbert, Szalontai Bence, Kemény Botond – két új fiatal csatlakozott: Veisse Zoltán és Csébfalvi András.

    – A klubunk alsóörsi telepén március, április hónapban megtörténtek a tervezett fejlesztések és beruházások, a munkatársak rendbe tették a környezetet. Nagyon örülünk, hogy nem kellett drasztikus lépéseket tennünk. A minimális bevétel miatt ugyan kénytelenek voltunk a kiadásokat csökkenteni, de minden munkatársunkat sikerült megtartanunk. A járvány miatt idén a szakmai program csúszott, hiszen márciusban, áprilisban nem kezdődhettek el a szokásos vízi edzések. Az edzőink nagyon lelkesen és gyorsan átálltak egy online edzésstruktúrára, de a fiatal versenyzők és a szülők részérről nagyfokú várakozás volt a valódi vízi edzések megkezdésére. A szakmai programot május hónapban – amikor a kormányzati változtatások lehetővé tették – kezdtük, a gyerekek lelkesen jöttek a vízi edzésekre.

    – Azt gondolom, hogy a Balatoni Yacht Club betölti azt a szerepet az utánpótlás terén, amit 2017 elején megálmodtunk. Organikus, fokozatos fejlődés során eljutottunk oda, hogy elindíthattuk a Laser és a 420-as programot, és jó alapokon további fejlődési lehetőséget biztosítunk a fiataloknak kétszemélyes hajóosztályban is. Hajóink, infrastruktúránk adott, a gyerekek fejlődhetnek. Minden hajóosztályban látok tehetségeket. Azokat, akik már bizonyítottak, és olyan fiatalokat, akik a jövőben érnek be. Azt gondolom, hogy létezik egy lépcső, amin évről évre föl kell lépni egy fokot, átugrani ezeken nem lehet. Ebben nagy lendületet ad az, hogy a klub munkatársi gárdája stabil, és télen egy ügyvezetővel is bővült Farkas Péter személyében. Vezetésével sikerült elérni, hogy a korábbi évekhez képest professzionálisabbá vált a napi munka.

    – Évek óta együttműködünk az Alsóörs Marinával, segítjük egymás munkáját.

    – A Balatoni Yacht Clubban vitorlázik – Nacra 17-es hajóval – olimpiai aspiráns párosunk, Virág Flóra és Molnár Dávid. A Nacra az egyetlen a kilenc olimpiai osztály közül, amelyik nem egytestű. A Balatoni Yacht Club versenyzői az egyedüli innovatív magyar vitorlázó kettős, akik ilyen hajóval nemzetközi szinten versenyeznek. Klubunk – a lehetőségeihez képest maximálisan – támogatja őket. Komoly szolgáltatást kapnak infrastruktúrában, eszközökben a működésükhöz, illetve fölvállaltunk a költségeik egy részét. Ezzel együtt ők a saját anyagi eszközeikkel, szülői és némi szponzori támogatással végeznek egy olyan programot, amilyet itthon – ebben az osztályban – senki más. Flóráék talán egyszer kaptak egymillió forint támogatást a Magyar Vitorlás Szövetségtől, ugyanakkor mások ennek többszöröséből gazdálkodnak, a jóval olcsóbb hajóosztályokban is. Természetesen látnunk kell, hogy akik kvalifikáltak – vagy erre jó eséllyel pályázhatnak – azoknak jobbak a lehetőségeik.

    – Nagyon nehéz arra válaszolni, hogy a tokiói olimpia a célkeresztben van-e, lehet-e számukra, mert egyik versenyen egész közel vannak a kvótát érő helyezéshez, máskor nem. Kevés a nemzetközi tapasztalatuk, fiatalok, nagyon szimpatikus, szorgalmas, tehetséges fiatal vitorlázók, akiknek a párizsi olimpia jelentheti a valódi lehetőséget.

     

    2020.06.02.

    Info: Szabó Judit
    Kapcsolódó bejegyzések
    • Összes
    • Szerző szerint
    • Kategória szerint

    Szólj hozzá

    Your email address will not be published.

    Szponzorok, támogatók