image Nagyhajós viadal Alsóörsön a 30-as cirkáló, Európa 30-as és Elliott 770 bajnoki címekért! image Elliott 770 I Új-Zélandról a Balatonra

    Európa 30-as Benacsek Jenő műhelyéből

    Az Európa 30-as hajó tervezésének, életre hívásának története az 1930-as évek közepére nyúlik vissza. Nevezetesen abban az időben az európai tavakon rendszeresen rendeztek versenyeket Dingi és 22 nm-es versenyjolle osztályban. A versenyeken Magyarország mellett Ausztria, Németország, Olaszország, Svájc, később Franciaország, Anglia, Lettország, Hollandia versenyzői vettek részt. A sokrétű sportdiplomácia kapcsolatok eredményeként – ebben Magyarországnak szintén elévülhetetlen érdemei vannak – 1937. május 22-én Münchenben megalakult az Európai Vitorlás Szövetség. Többféle célt tűzött ki maga elé, többek között egy tőkesúlyos osztály létrehozását. Az eredeti elképzelések szerint egy 10 m hosszú hajót terveztek, azért, hogy egy 10 tonnás vasúti kocsira felrakható legyen (ki gondolta abban az időben, hogy közúton is lehet ilyen hajókat szállítani?). Mindenesetre meghívták Benacsek Jenőt – aki akkor az Európai Szövetség műszaki bizottságénak tagja volt – hogy készítsen tervet egy 30 nm-es vitorlafelületű, 10 m hosszú, kajütös, tőkesúlyos hajóra. A történet előzménye még az is, hogy az EVSZ nem csak Benacseket kérte fel erre a munkára, hanem Carl Martenst is (aki szintén ismert tervező volt, többek között a Kalóz típusú hajót is ő tervezte). Végülis az EVSZ Martens elképzelését fogadta el. Az építési előírást a Die Yacht 1938. évi számában tették közzé. Benacsek a döntés miatt igencsak megsértődött és dühében 1939-ben megépíttette saját tervei szerint az 1. számú, HÉJA-nak keresztelt hajót. A Magyar Vitorlás Yacht Szövetség 1940-ben osztályhajónak fogadta el ezt a típust.

    1945-ig tíz hajó készült, ezek mindegyike fahajó volt, a többi 1980 után épült. Az Európa 30-as 1983-ban- elsőként a nagyhajók közül – osztállyá alakult.

    Az Európa 30-as hajóosztály Örökös Vándordíjat 1984-től minden évben az év legeredményesebb hajója nyeri és őrzi egy évig. A díj egyébként az első Európa 30-as Héja hajó 1:30 arányú makettje.

    Napjainkban több mint húsz egységet tartunk számon, az országos bajnokságokon tíz körüli egység indul. A 2019-es bajnoki címet a Zarándok szerezte meg.

    A szeptember 12-16 között rendezendő 2020. évi bajnokságon kiderül, melyik hajó lesz az idei év magyar bajnoka.

    A Balatoni Yacht Club színeiben Dulin Jenő kormányzásával indul az Ábránd, amely 1994-es vízre tétele óta több mint 100 versenyt, köztük csaknem 15 bajnokságot nyert.

    A Balatoni Yacht Club szeretettel vár valamennyi Európa 30-as egységet az idei Országos Bajnokságon Alsóörsön!

    További info: A VERSENY HONLAPJÁN ITT

    Fotó: Cserta Gábor

    Hajóosztály bemutatása (forrás: Dulin Jenő: A magyar vitorlázás története 2015)

    Info: eva
    Kapcsolódó bejegyzések
    • Összes
    • Szerző szerint
    • Kategória szerint

    Szólj hozzá

    Your email address will not be published.

    Szponzorok, támogatók