Posts By : Szabó Judit

    Tolódik a szezONkezdés a Balatoni Yacht Clubnál is!

    Tolódik a szozONkezdés a Balatoni Yacht Clubnál is!

    Tolódik, de a munka nem áll le. Versenyzőink még a március 7-i hétvégén edzettek és két napot vitorláztak. Ezt követően a klub elnöksége úgy határozott, hogy határozatlan időre halasztja a szezon kezdést, ezzel együtt a vízi edzéseket is Alsóörsön. Az első sokk után a Balatoni Yacht Club edzői új alapokra helyezték az edzésprogramot. Összeült a válságstáb és elkezdődött az online munka!
    Száraz edzéseket, fizikai felkészítést, elméleti oktatást tartunk az Optimist, a Laser és a 420-as csapatunknak. A szülőket is bevontuk a feladatok elvégzésébe. Ők lettek az ellenőrök, az auditorok és a személyi edzők.

    Reményeink szerint minél előbb vízre szállhatunk, de addig is: TRX, ugrókötél, gumikötél, cross tréning!

    Jó szelet!

    Balatoni YC

    Edzőtábor – Vilamoura

    Flóráék portugáliai edzőtáborukról olvashattok kis beszámolót, fogadjátok szeretettel:

    „Edzőtábor #2 Vilamoura 2020. január 3-11.

    Újév második napján máris repülőre ültünk és kiutaztunk Vilamoura-ba a második téli edzőtáborunkra. Ez alkalommal is a holland csapattal edzettünk. A 9 napból mindennap vízen tudtunk lenni 3-4 órát. Szép időnk volt, gyenge és közepes szeles napokkal. A mostani edzőtáborban a főbb feladat a rajtolás volt és a rajt utáni pozíció megtartása. Emellett rengeteg állítási tesztet tudtunk elvégezni együtt a legjobb sebesség és élesség eléréséhez.
    Szintén eljött a legjobb dán csapat Portugáliába edzeni, akik pár hónapja az Új-Zélandon megrendezett világbajnokságon másodikok lettek, illetve Franciaország legjobb 4 egysége is itt edzett. Így lehetőségünk volt edzések végén összeállni futamozni velük.
    Az edzőtáborból hazaérve sem állt meg a munka, mivel rengeteg vizsga várt minket. Mindketten sikeresen és jól teljesítettük iskolai/egyetemi kötelezettségeinket.
    Következő edzőtáborunk februárban lesz és a Grand Prix Round 2 versenyen is elindulunk.

    Üdvözlettel
    Flóra”

    Büszkék vagyunk rá, hogy a sport mellett az egyetemen is remekül helytálltok!
    Csak így tovább! ⛵️💪

    Téli edzőtábor Vilamourában

    Fogadjátok szeretettel Virág Flóráék beszámolóját legutóbbi edzőtáborukról:
    “Sziasztok!

    Ma lett vége első téli edzőtáborunk itt Vilamourában.
    A holland nacra csapattal edzünk a télen, jól összebarátkoztunk, nagyon jó volt velük edzeni.

    Az edzőtábor egyik felét edzéssel, másik felét versenyzéssel töltöttük. Elsősorban azért jöttünk az óceánra, hogy a hullámokban gyakorolhassuk a foilerezést.

    Edzés napokon közepes és gyenge szeles, napos/felhős időnk volt szép hullámokkal.

    Edzés képpen elindultunk az itt megrendezett Grand Prix versenyen, ahol a négy napból sajnos csak kettőn lehetett vitorlázni. Első és utolsó napon az ár-apály miatt a kikötő bejárata veszélyes volt a közlekedésre, így nem tudtunk kimenni.
    Második napon szép időnk volt, napsütés 5-14 csomó. Egy pályán voltunk a 49er FX-esekkel, ezért a versenyrendezőség a Nacra 17 mezőnynek trapéz pályát adott, így nem zavarta egymást a két hajóosztály. A pályát mindig nagyon közel rakták a parthoz, ami befolyásolta a szélkörülményt.
    Harmadik napunk nagyon esős volt, 10 percenként jött zápor, aminek volt előszele, utószele, illetve szélcsendje. Úgyhogy a taktikánkat valójában az esőfelhőkre kellett felépíteni.
    Futamaink: 3,2,3,2,3,(4),3.
    Összetett 3. Hely

    Örültünk annak, hogy a leggyorsabbak hátszélben voltunk, amivel korábban problémáink voltak.

    Következő edzőtáborunkba január harmadikán utazunk vissza.

    Kellemes Ünnepeket Kívánunk mindenkinek!

    Üdvözlettel:
    Flóra”

    Karácsonyi évzáró, születésnapi rendezvény

    December 17. fontos dátum számunkra, hiszen nagy elődeink immár 107 éve ezen a napon alapították meg egyesületünket, a Balatoni Yacht Clubot. Az évforduló és a közelgő Ünnepek jegyében tartottuk meg tegnap este karácsonyi ünnepségünket, amely ünnepváró, baráti, kötetlen hangulatban telt. 🎄
    Az ajándékcsomagokban egyebek mellett idén sem maradhatott el a vitorlázással kapcsolatos könyv, ezúttal a frissen megjelent Három Tuss című, a Tuss család három olimpikon generációját bemutató kiváló alkotás került a fa alá. Eseményünket a könyv megjelenése apropóján megtisztelték jelenlétükkel Tuss Miklós és Toronyi András urak, akik a vitorlázásról, a könyv megjelenéséről meséltek. A Tuss családról, Balatoni YC-os kötődésükről és hajóikról Dulin Jenő tiszteletbeli elnökünk számolt be. Köszönjük ezúton is vendégeink megtisztelő jelenlétét! Idei évünk sokrétű tevékenységét, eredményeit Dr. Ugron Gáspár Gábor, egyesületünk elnöke foglalta össze. Ezúton is szeretnénk megköszönni tagjainknak, versenyzőinknek, támogatóinknak, szponzorainknak az egész éves együttműködést! Jövőre is sok kihívás és tartalmas tevékenység vár ránk! ⛵️

    Addig is meghitt adventi készülődést kívánunk!

    Ranglista díjkiosztó

    November legvégén, 28-án tartotta a Testnevelés Egyetemen a Magyar Vitorlás Szövetség, a 2019-es ranglista díjkiosztó rendezvényét. A ranglista díjkiosztón jellemzően utánpótlás kategóriákban osztottak elismeréseket, egyedüli felnőtt osztályként az olimpiáról éppen kifelé tartó finn dinghy versenyzők szerepeltek a programban.

    Összesen 20 kategóriában díjazta a szövetség a 2019-es teljesítményeket, s a ranglistákon kívül 2019. évben elért kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért magyar vitorlázókat is elismerésben részesítette.

    – Optimist ifjúsági kategória: Fehér Boróka III.
    – Optimist leány kategória: Fehér Boróka I.
    – Nádas Kupa díjazottak: Szaplonczay Panna VI.
    – 2019. évben elért kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért kategória: Bakóczy Róbert, Fehér Boróka

    Büszkék vagyunk Rátok!

    Remek idő fogadta versenycsapatunkat a múlt hétvégén még így  novemberben is, bár a hőmérő higanyszála nem érte el a 10 fokot, de a szél és a napsütés kárpótolta őket. Mindkét nap, csodás 7-11 csomós keleti szélben vitorláztak két és fél órát.

    Ranglista díjazottak névsora

    Tegnap este a Magyar Vitorlás Szövetség közzétette a 2019. évi Ranglista díjazottjainak névsorát a hunsail.hu-n.
    Összesen 20 kategóriában díjazza a szövetség a 2019-es teljesítményeket, s a ranglistákon kívül 2019. évben elért kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért magyar vitorlázókat is elismerésben részesíti. Ez a lista 44 „tételből” áll, szerepelnek rajta csapatok és egyéni vitorlázók, köztük Balatoni Yacht Clubos versenyzők is!
    – Optimist ifjúsági kategória: Fehér Boróka III.
    – Optimist leány kategória: Fehér Boróka I.
    – Nádas Kupa díjazottak: Szaplonczay Panna VI.
    – 2019. évben elért kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért kategória: Bakóczy Róbert, Fehér Boróka, Szaplonczay Péter

    Büszkék vagyunk Rátok!

    A részletes listát itt olvashatjátok: http://www.hunsail.hu/hi…/itt-a-ranglista-dijazottak-nevsora

    Tiszta szívből gratulálunk minden díjazottnak és felkészítő edzőjének!
    Csak így tovább! ⛵️

    Szponzorok, támogatók