Csőregh fivérek: Andris és Misi

A koronavírus miatti karantén nem kedvez az interjúkészítés műfajának, hiszen a riporter és az interjúalany a korlátozások miatt bajosan találkozhatnak.  Jelen esetben jó megoldásnak tűnt, hogy a riport elkészítését apukájukra bízzuk.

Nem vettük félvállról az interjúra vonatkozó felkérést. Időpontot egyeztettünk, nyugodt körülményeket teremtettünk, csinosba öltöztünk. A helyzet abszurd volt, mint a vírushelyzet maga, és tök esélytelennek tűnt, hogy ebből épkézláb interjú kerekedjen ki. Végül elkezdtünk vitorlázós fényképeket nézegetni, így viszont felelevenedtek történetek és emlékek.

Az első kép, ami szembe jött, Misit hozta lázba: – Ez volt az utolsó edzésünk Cadet-ban, mielőtt megszűnt az osztály. Jó nagy szél volt, és csak kimentünk egy jót veretni. Az egész 2016-os év szuper volt! Akkor kezdtem versenyezni, Szűcs Benedek volt a kormányosom és Major Gábor az edzőnk, mindketten sokat tanítottak, én meg mindent beleadtam, hogy jó mancsaft legyek. Az is lettem. Indultunk a CEC kupán, és a lengyel, cseh, meg a német verseny eredményét is belevéve a sorozatban a serdülők között 3. helyen végeztünk. Akkora kupát kaptam, nagyobb volt, mint én (– Olyan kicsi voltál, hogy a saját csapattársaid is a nyakukban vittek – fűzi hozzá Andris). Ok, minden esetre alig fértem be vele a lakásba! A német versenyre 12 órát utaztunk oda, és ugyanennyit vissza, kint egy tornateremben aludtunk matracokon, sokat fagyiztunk, strandoltunk, de futam nem volt… A magyar bajnokságot megnyertük serdülőben, összetettben 3-ok lettünk. Aztán jött az Eb, amit Tihanyban rendeztek, jó nagy nemzetközi mezőny jött össze. Legjobb futameredményünk 2. volt.

Andris nehezen bírja, ha csak Misiről van szó, így átveszi a szót: – Abban az évben én már Optimist-ben nyomtam, Litkey Zsolt volt az edzőm. Aztán 2017-ben kezdődött a Nádas Cup sorozat, azt imádtam. Fehér Borókával sokat meccseltünk, végül ő nyerte az egész éves versenysorozatot, én lettem a második, Misi a harmadik. Tök jó volt, hogy tudtam futamokat, sőt versenyeket nyerni. Misinek is jól ment, nagyon sokat fejlődtünk Zsolt keze alatt, és szívből imádtuk a vitorlázást. Közben már benne voltunk a ranglista versenysorozatban is, így a mezőnynek azt a részét is megismertük. Itt egy kép a 2017-es ranglista ünnepélyről, ahol az OP ranglista első tíz helyezettjén kívül minket is dobogóra hívtak, a Nádas Cup eredményünk miatt. Méltó lezárása volt az évnek.

Misi folytatja: – 2018-ban Monacoban volt egy klassz edzőtáborunk áprilisban, mert ott találtunk olyan klubot, akik a mi (budapesti francia suli) tavaszi szünetünk  alatt tartottak edzőtábort. Az egyik ottani fiú családjánál laktunk. Ezen a képen is mi hárman vagyunk, és talán látszik egy szuper-gazdag fickó szuperjachtja is… Az egyik edzővel különösen megbarátkoztunk, és megismerkedtünk a tengeri vitorlázással. Ezen kívül elég keserves szezonunk volt, nem voltunk magunkkal elégedettek. Ez a kép a Fertő tavon készült, nagy szeles futamból kiálltam, aztán amikor Andris jött be a vízről, de tömeg volt a sójánál, ő meg kormány nélkül elkezdett elsodródni, beúsztam segíteni.

Andris alig hallhatóan hálálkodik egy rövidet, és hozzáteszi: – Az év legjobb versenye számunkra a csapatbajnokság volt, amin a Szpari „A” csapata mögött másodikak lettünk. Mindketten ebben az ezüstérmes csapatban voltunk, és végre jól ment. Jó, mondjuk Misinek még abban az évben is volt Nádas Kupás fellépése, ahol abszolút második lett (– Az agárdi versenyt meg is nyertem, pedig erős szél volt – veti közbe az érintett), de a ranglista versenyeken ő is vergődött. Jellemző, hogy abban az évben 31. helyezett lettem a ranglistán, pedig biztos voltam benne, hogy jobb vagyok annál. Misi valahol ötvenedik körül tolongott a szürkeségben… Ekkor beszéltünk Bakóczy Robival, és a szezon után átjöttünk a Balatoni Yacht Clubba. Nehéz váltás volt, mert Tihanyban kb. a kikötőben nőttünk fel, olyan volt, mintha otthon lennénk. Az új klubból csak Fehér Borókát ismertük, még a Nádas Kupás időkből, örült nekünk és bíztatott. A legnagyobb bíztatást persze Robitól kaptam, aki azt mondta, hogy szerinte ki tudok jutni a következő évi Eb-re. Tök hihetetlen volt, mert ahhoz az első tízben kellett volna lenni, én meg bő húsz hellyel hátrébb dekkoltam, ráadásul az első válogatóversenyről, a Palamos-ról már le is maradtam. De Robi bízott bennem, és elhittem neki, hogy meg tudom csinálni.Tuti, hogy  Robi a világ legjobb edzője! A válogató versenyeken tényleg jól mentem, és úgy kerültem be az Eb-csapatba, hogy az utolsó, fűzfői válogató szélcsend miatt gyakorlatilag elmaradt. Így az előző évi pocsék ranglista szereplésem, és kettővel kevesebb válogatóversenyen való indulásom ellenére kijutottam az Eb-re, amit Franciaországban, Crozonban rendeztek. Mivel jól beszélek franciául, ez a verseny az eddigi legjobb vitorlázó élményem lett. Robi volt az egyik csapatvezető, az egész társasággal nagyon jól összeszoktunk. Hét magyar közül hatodik lettem, sőt, majdnem ötödik…. Nagy buli egy ekkora nemzetközi verseny, csomó barátom lett csomó országból. A monacoiak is jó fejek voltak velem, behívtak a csapatukba a közös fotózáson!

Misi ezen a ponton már nem bírta tovább, hogy Andris ünnepli magát és kibökte: – Amíg te ebéztél, én 7. lettem a BYC kupán, ami ranglista verseny! Az már milyen?

– Jó, de nem volt ott az Eb-csapat! – replikázik Andris.

– Na persze, de a vb-csapat ott volt, és meg is vertem meg közülük kettőt! – válaszol Misi.

Ez eléggé úgy hangzott, mint egy parázs vita kezdete, így egy elterelő kérdést tettem fel: – Melyik a kedvenc külföldi helyszínetek?

Andris gyorsabban kapcsol és rávágja: – Garda! Robi mutatott egy sziklát, arra felmásztunk, és én 13 méterről ugrottam a tóba. Misi többször is! Egyébként ott voltam az első külföldi versenyemen is 2017-ben, 95. lettem serdülőben. Azóta minden évben kimentünk a Garda Meetingre, de tavaly nyáron edzőtáborban is voltunk.

Misi Portoroz-t dicséri: – Az őszi közös edzőtáborok azért jók, mert együtt vagyunk a többiekkel, de nem akarjuk lenyomni a másikat. 2018-ban olyan dzsihád jött le egy perc alatt, hogy mindenki menekült a partra. Porzott a víz! A pontont, amire az edzők motorosat kötötték volna, elvitte a szél. De Portoroz-ban az is jó, hogy nem kell a világ végére utazni. A koperi versenyt is szeretem, ez a kép pont ott készült 2019 tavaszán. Ezen a képen is én vagyok, szeretek napszemüveget hordani versenyen!

Andris ezen a ponton megjegyzi, hogy semmi szín alatt nem hord napszemüveget, ő a shield-re esküszik.

Ez is alkalmas téma, hogy vetélkedés alapja legyen, így érkezik a következő kérdezés:  – Mik voltak a terveitek idénre, és mit változtatott meg a karantén?

Misi válaszol: – Én simán jól akartam menni. Tavaly huszadik lettem a ranglistán, most tízbe szeretnék bekerülni. A karantén arra jó, hogy minden nap edzünk itt a füredi telken, futunk és erősítünk, így már a nagy szeles versenyek sem jelenthetnek problémát. Kicsi vagyok, de erős, minden szélben nyerő. Azt, hogy komolyan veszem a szezont, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mi voltunk az első OP-sek, akik idén vízre szálltunk a Balatonon. Ezt a képet Robi csinálta azon az edzésen. Aztán jött a kényszerpihenő…

Andris: – A 13. helyen zártam a ranglistát, mert Eb után nem tudtam visszazökkenni a „hétköznapokba”. A fűzfői ranglista versenyen mentem legjobban, hetedik lettem. Év végén élveztem, hogy azokkal együtt hívtak ki a díjátadón, akikkel együtt voltam a válogatottban. Idén arra készültem, hogy a  válogatókon újra villantok, sőt, ugyanazt a bravúrt akartam megcsinálni, mint tavaly, ezért az első válogatót (Palamos) megint kihagytam. Több válogató viszont nem lett, mert jött a koronavírus. Várom, hogy beinduljon a szezon, mert szerintem ez lesz az utolsó évem Optimistben, ki szeretném élvezni! Sok a barátom a mezőnyben, és nagy kedvem van versenyezni is. Semmit nem szeretek jobban, mint vitorlázni!

1996-ban, Budapesten születtem. A Szentendrei Református Gimnázium után az Edutus Egyetemen kereskedelmi és marketing diplomát szereztem, majd tavaly nyáron jelentkeztem a Testnevelési Egyetem vitorlás szakedző szakára, és jó (4,5) átlaggal fejeztem be az első évemet.

12 évesen a Yacht Klub Agárdban kezdtem vitorlázni. A nővérem már két éve ott Lézerezett, és nekem is megtetszett a vitorlázás. Az első évben már indultam az Op bajnokságon, akkor ötvennegyedik lettem a kilencvenvalahányból, majd egy év múlva 16. helyen végeztem. Még abban az évben átültem Laser 4.7-esbe, bár még csak 49 kiló voltam. Az első versenyem a Mikulás-kupa volt, ahol gyenge szélben nagyon jól mentem, de aztán megjött a bora, és elfújt a szél…  Az első  évben magyar női bajnoki címet nyertem, abszolútban ötödik voltam. A következő évben szintén női magyar bajnok, abszolút harmadik helyezett voltam. Az utolsó 4.7-es évemben a magyar bajnokságon azonban egy korai rajt miatt lecsúsztam az első helyről, így csak második lettem összetettben, és a nők mezőnyében is.

Aztán megpróbálkoztam a Radiallal. 2013-ban a balatonfüredi U21-es világbajnokságon – rögtön a 4.7-es vb után, ahol nyolcadik lettem – a huszonegyedik helyen végeztem. Az első nap 8., 6. és 8. után nagyon gyenge szélben 2. helyem is volt. Annak nagyon örültem viszont, ha befújt a 15 csomós szél esélyem nem volt az 54 kilómmal. A többiek magasabbak és nehezebbek voltak nálam. A rajt után néhány percig tudtam tartani a tempót, utána meghaltam, miközben ők csak ültek a hajó szélén, én pedig megszakadtam. A mezőny végén vitorláztam, mert nem bírtam kiülni a hajót. Bőszélben valamennyit följöttem, de kreuzban nagyon rosszul mentem. Hiába végeztem a 21. helyen a száz hajó között az első Radial versenyemen, szomorú voltam, hogy erős szélben nem sikerült jól szerepelnem. Ebben az évben a felnőtt magyar bajnokságon szintén jól álltam, összetettben a harmadik, nőiben első helyen, viszont a legutolsó nap befújt egy húszcsomós szél, amiben magasságom és súlyom miatt nem tudtam tartani a sebességet a többiekkel, így sokat visszaestem, és lemaradtam a női magyar bajnoki címről is.

Ezek után Gecse Balázzsal – aki szintén 4.7-esezett – kitaláltuk, hogy megpróbáljuk a Nacra 17-est, mert az már egy éve olimpiai hajóosztály volt, és abban nem gáz, hogy én könnyű vagyok. Neki azért híznia kellett volna, mert könnyűek voltunk. A gyenge szélben jól mentünk, futamot is tudtunk nyerni. Az ifjúsági világbajnokságon hatodikak lettünk. Erős szélben persze kevésbé voltunk eredményesek, de kezdők voltunk. Aztán sajnos ő úgy döntött, hogy abbahagyja a komolyabb vitorlázást, mert külföldre ment egyetemre. Nekem pedig másik legénységet kellett keresnem. 2015-ben Bagyó Áronnal folytattam, de fél év után fölvették a TF-re, és ő komolyan tanulni akart, nem fért neki bele, hogy nemzetközi szinten vitorlázzon.

Ezután egy ideig nem találtam mancsaftot. Az olasz csapattal jóban voltam, fél évig egyedül jártam ki hozzájuk Nacrázni. Mindig akadt valaki, aki éppen ráért, akkor azzal vitorláztam, és próbáltam minél többet tanulni az olaszoktól. Majd Jankovics Gáborral vitorláztam talán egy évig. Rendszeresen jártunk Olaszországba edzőtáborozni. Pálma de Mallorcán és az olasz bajnokságon versenyeztünk. Az olasz bajnokságon egész jól mentünk, Pálmán viszont annyira nem, bár nyertünk egy futamot. Az elején volt egy kis szerencsénk, utána sikerült megtartani a helyünket.

Egy év után Gábor is kiszállt, munka mellett nem tudta vállalni a felkészülést. Látta, hogy külföldön mennyire komolyan csinálják, hogy ezen a szinten mennyi időt, pénzt, energiát kell ebbe fektetni.

Ismét macsaft nélkül maradtam. Aztán ‘2017-ben egy nagyhajós versenyen találkoztam Molnár Dáviddal. Kipróbálta a katamaránt, és nagyon megtetszett neki. Beszállt. Télen megrendeltük az új, fojleres hajót, és 2018 májusától együtt versenyzünk. Juniorban kétszer voltunk vb-n hatodik helyezettek. Dávid magas, meg van a kellő súlya, pont jól kiegészítjük egymást, így optimális a súlyunk erős szélben. Gyengében ezt kompenzálnunk kell. Dávid fiatal, energikus, és a családja is támogat minket. Persze nem csinálhatjuk a végtelenségig, hogy a szülők finanszírozzák a versenyzésünket, mert olyan szinten vagyunk, hogy ha tovább akarunk lépni, akkor több pénzre van szükségünk. Azon vagyunk, hogy szponzorokat találjunk, de elég nehezen megy. Bárkivel beszélek a külföldi Nacrások közül, nem hiszik el, hogy minket a szövetség egyáltalán nem támogat. Amíg nagyobb versenyen – Eb, vb, Világkupa – nem érünk el jó eredményt, addig egyáltalán nem támogatnak. De odáig is el kell jutni, ami nem olyan egyszerű.

Tavaly Federica Salva az olasz edzőnk nagyon be volt táblázva, ezért nem minden versenyre tudott eljönni. Kellett valaki, hogy velünk legyen a vízen. Megkérdeztük Fundák Gyurit, hogy tud-e segíteni. Gyuri beszélt az Osztrák Szövetség vezetőivel, hogy csatlakozhassunk az osztrák B-csapathoz. Nekik Roman Hagara – olimpiai és világbajnok – volt az edzőjük. Így az osztrák csapattal edzettünk a pálmai verseny előtt négy napot. Öt órát töltöttünk minden nap kint a vízen. Ő ilyen mániákus, az sem érdekli, ha erős szél fúj. Ez nagyon bejött nekünk. Rengeteg dolgot tanított nekünk, minden apróságra odafigyelt. Federica az Eb-re se tudott eljönni, ezért az osztrákokkal voltunk az Eb-n is, és összebarátkoztunk a B-csapattal és Hagarával is. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, eljöttek edzőtáborozni a Balatonra, és amint lehetőség adódik, folytatjuk velük a felkészülést.

1982 novemberében születtem egy tősgyökeres veszprémi családba. Édesanyám és a dédmamám is veszprémi volt. A szülői házban már a negyedik generáció él.

Balatonfűzfőn kezdtem vitorlázni, a Nitrokémiánál húztam le tizenöt gyönyörű évet. OP-vel kezdtem, mint mindenki más. Egy nagyon jó generációba csöppentem. Fi János volt az első edzőm, rengeteget tanultunk tőle. 15 évesen többen átültünk 420-asba, majd mikor kiöregedtünk a 470-es következett. Ez volt akkoriban a király kategória. 470-esben először Perényi Mikivel vitorláztam, majd amikor őt behívták katonának, a BKV-s, Lovas Bencével versenyeztünk négy évet. Jöttek az igazi eredmények, amelyekre a mai napig nagyon büszke vagyok.

A Veszprémi (később Pannon) Egyetemen műszaki informatikusnak készültem, de végül programozó matematikus szakon szereztem diplomát.

2006-tól három évig nem ültem hajóba, ekkor kezdtem vendéglátással foglalkozni.

2009–2010 környékén, amikor a Tramontanát felújították, barátaim hívtak a Tramira. Az nagyon-nagyon tetszett, a mai napig a Tramontana csapat tagja vagyok, és vitorlázhatok azon a gyönyörű, szép hajón. Ezt követően Sipos Máténak köszönhetően, aki versenyrendezőnek hívott, visszacsöppentem a vitorlástársadalomba. Talán 2011-ben raktam először vele pályát, később pedig rendezhettem is. Majd elindultam egy elég rögös és nagyon hosszú úton, és 2019-ben nemzetközi versenyrendező minősítést szereztem, így Fluck Bencével ketten vagyunk az országban, akik ilyen minősítéssel rendelkeznek. Reményeim szerint talán egyszer én is mehetek az olimpiára, és a rendező csapat tagja lehetek. Ez nagyon fontos számomra. Folyamatosan képzem magam, külföldi továbbképzésekre és versenyre járok. Idén hat külföldi versenyre volt meghívásom, ami sajnos nem jön össze. Úgy néz ki, hogy az összes külföldi versenyt lemondták, ezért itthon fogok többet rendezni. Most úgy néz ki, hogy idén még vitorlázni is tudok, ami tök jó lenne.

Ugron Gáspár, a Balatoni Yacht Club elnöke tavaly megkeresett és felkért, hogy vezessem a patinás klubot. Tavasszal volt az első megbeszélésünk, akkor még a Magyar Vitorlás Szövetségnél dolgoztam, ahol a GINOP-pályázattal foglalkoztam, és a nyugdíjba vonult Kővári István elképzelései szerint el kellett készíteni egy olyan rendszert, ami kicsit a jövőbe mutat a  GINOP-os eszközök további használatát biztosítja. Ez szeptember-október környékén egy ellenőrzéssel  lezárult. Ugron Gáspár ekkor ismét fölhívott, hogy komolyan gondolta, és szeretné, ha elvállalnám a vezetői pozíciót. Mérlegeltem, magyarul megkérdeztem a kedvesemet, hogy mi a véleménye. És elvállaltam. Azért, mert olyan feladat elé állít, ami kihívást jelent. A szövetségi munkát nagyon élveztem, sokat tanultam, de úgy éreztem, hogy ez lehet a következő terület, ahol fejlődhetek. Nem beszélve arról, hogy az alapgárda – edzők és a klubvezetés – nagyon jó irányt adott a Balatoni Yacht Clubnak. A feladat az, hogy az alapítók eszméit követve, a klub hagyományait megtartva, az utánpótlás-nevelést stabil alapokon folytassuk. Nekem az a dolgom, hogy összefogva az edzőket, a versenyzőket és a dolgozókat, szervezzem a programot és a rendezvényeket. Jó fél éve már ezzel foglalkozom.

Nagyon furcsa volt a szövetségi rendszerből átkerülni egy olyan klubhoz, ahol egy szűk elnökség dönt. Itt könnyebben, gyorsabban születnek a döntések. A világjárvány miatt azonban nehezebb helyzetben kellett folytatnunk a munkát. Mivel nagyon jó emberekkel dolgozom, a nehéz időszakot hála Istennek túléltünk, rendben vagyunk és megyünk szépen tovább. A klub szerencsére stabil alapokon áll, Ugron Gáspár az anyagiakon túl is megteremtette azt a hátteret, amire egy klubnak szüksége van a sikeres működéséhez. A kollégákra, emberekre gondolok. Amikor jött a krach, jöttek korlátozások, a működésünk gyakorlatilag ellehetetlenült, de a srácokkal akkor is előrefele mentünk, elővettük a laptopunkat, online edzéseket, oktatásokat tartottunk. Szerveztük a folytatást, bíztunk abban, hogy minél előbb tudunk vitorlázni. Mivel nem álltunk le, így amikor május 4-én kijött a kormányrendelet, mely szerint edzéseket lehet tartani, akkor igazolódott az a pozitív hozzáállás, hogy a járvány idején – februártól egészen április végéig, május elejéig – is dolgoztunk. Előkészítettük a telepet, a klubházat, a motorosokat a szezonkezdésre, az edzők foglalkoztak a fiatalokkal. Ez kifizetődött, mert úgy  várhattuk a versenyzőinket, hogy nem kellett kapkodni, minden feltétel adott volt az újrakezdéshez.

Már évekkel ezelőtt is az öt legeredményesebb klub között jegyezték, és szeretnénk előbbre lépni. A Balatoni Yacht Club a világjárvány ellenére is fejlődik, az ifjúsági létszámunkat növeltük, legutóbbi hétvégén 35 versenyzőnk edzett. Újraindítottuk a két évig átmenetileg szünetelt lézerprogramot, idén hét lézeressel dolgozunk. Korábban sosem volt kétszemélyes program itt Alsóörsön, azonban idén öt 420-as egységgel ebbe is belevágtunk. Szerintem ez fantasztikus eredmény. Jelenlegi felállás szerint Optimist osztályban a verseny-előkészítő csapatunk kilenc, versenycsapatunk tizennégy, 420-as osztályban öt, Laser 4.7 osztályban pedig hét egységgel működik a klub. Fontos, hogy a klubvezetés megteremtette a lehetőséget, hogy ezek a programok elindulhassanak. Elértük, hogy sokan és sokat legyenek egy-egy edzésen vízen és vitorlázhassanak. A jókedv, a Balaton szeretete és a vitorlázás öröme mellett egy idő után a versenyeredményeken is látható lesz a fejlődés. Nem ez a legfontosabb, de a srácoknak bizonyára örömet jelent, ha jól szerepelnek. Ennek megfelelően a jövőkép nagyon-nagyon pozitív. Szerintem 2021-re jelentős utánpótlás-nevelő klubbá válunk. Az Optimist versenycsapat már most is a legjobbak között szerepel, a 420-as és Laser versenyzők a tervezett munkával 2021-ben már nemcsak a térképen lesznek, hanem a mezőny első egyharmadában szerepelhetnek.