image  A TRINIDAD és a ZARÁNDOK a magyar bajnok! image  Őszi szünidő a hullámok hátán!

     Nyolc izgalmas futammal zárult az Audi Optimist Flottabajnokság

    Több mint 130 versenyző – köztük szerb, szlovák és cseh versenyzők is – állt rajtvonalra az Audi Optimist Ranglistaversenyen Alsóörsön a Balatoni Yacht Club által rendezett regattán.

    Az első versenynapon három izgalmas futamot sikerült megrendezni északias, 8-15 csomós szélben.  Rajtgyakorlatokból sem volt hiány, de a harmadik futamban már mindkét csoportnál az első rajteljárás érvényes volt.

    A fárasztó nap után Hamburger Party zárta a napot.

    A második versenynapon kiváló időjárási körülmények köszöntötték a népes mezőnyt.

    A tervezett mindhárom futamot sikerült megrendezni, északkeleties, nagy hullámokkal tarkított, hideg, de napsütéses időben, 10-18 csomós szélben. A versenyzők kivàlóan helyt álltak.

    A regatta harmadik versenynapja esővel, köddel és hideggel fogadta a mezőnyt. A szél azonban lecsendesült, a köd felszállt, így Molnár Csaba versenyrendező úgy döntött, hogy megpróbálkozik két futammal, amit eredményesen meg is valósított.

    A harmadik versenynapon már döntő futamokban – arany és ezüst csoportokban – küzdöttek egymás ellen a fiatalok.

    A ranglistaverseny összesített eredményei alapján pedig az alábbi versenyzők állhattak a dobogóra:

    Ifjúsági kategória

    1.helyezés: Héder Benedek Barna (SVE)

    2.helyezés: Bite PÁl (Kereked)

    3.helyezés: Siklósi Mór (Balatoni YC)

     

    Serdülő

    1.helyezés: Török Csanád (BYC)

    2.helyezés: Zarándi Martin (SVE)

    3.helyezés: Verebély Nadin (SVE)

     

    Ifjúsági lány:

    1.helyezés: Fehár Boróka (Balatoni YC)

    2.helyezés: Lackó Sára (BYC)

    3.helyezés: Bartos Betti (BYC)

     

    Serdülő lány:

    1.helyezés: Verebély Nadin (SVE)

    2.helyezés: Bite Adél (Kereked)

    3.helyezés: Faisztl-Némeh Réka (BS Fűzfő)

     

    Végeredmények itt: https://balatoniyachtclub.hu/…/uploads/2021/10/AUDI-OP-RANRLISTA.pdf

    A verseny honlapja: https://balatoniyachtclub.hu/opranglista2021/

    Gratulálunk minden résztvevőnek, versenyzőnek, edzőnek, és köszönjük a megtisztelő részvételt!

     

    Fotó: Gábor Cserta

    Info: eva
    Kapcsolódó bejegyzések
    • Összes
    • Szerző szerint
    • Kategória szerint

    Szólj hozzá

    Your email address will not be published.

    Szponzorok, támogatók