Posts By : eva

    Genovai élmények Nacra 17 párosunkkal

    Az április mozgalmasan telt Virág Flóra és Molnár Dávid Nacra 17 párosunk számára, ugyanis a Palma de Mallorca-i Trofeo Princesa Sofia rangos nemzetközi verseny után egyenesen Genovába vették az irányt, a Hempel Sailing World Cup állomására.

    Flóra és Dávid az olimpiai hajóosztályok világkupa állomásán a 40. helyen zárta a versenyt, ám ebben a néhány napban is sokat erősödtek párosként és taktikailag egyaránt. De mi minden történt röviden mire eljutottak ide és mit tanultak ebben a néhány napban?

    Párosunk a téli edzőtáborok feszes tempója és a Palma-i verseny után alig szusszanhatott, már útnak is indultak Genovában, ahol Flórának egy kisebb betegség miatt ki kellett hagynia a felkészülési napokat, ám remek mentális és fizikai felkészülésének köszönhetőn teljesítményén ez nem volt tetten érhető.

    Az alig több mint 1,5 éve együtt hajózó versenyzőink számára a múlt heti események sokat lendítettek abban, hogy a foilerezést egy magasabb szintre emeljék, így hosszabb távon is stabilan tudják vinni a katamaránt.

    Minden versenyző számára nagyon nehéz volt a verseny. 2-7 csomós szélben kellett versenyezni, ami meglepő volt, hiszen nem jellemző a hajóosztály számára, hogy ilyen kis szélben futamot indítsanak, de a versenyrendezőségnek is kihívással teli volt az időjárás kezelése és próbálták a legtöbbet kihozni minden légmozgásból.

    A Balatoni Yacht Club párosa sok tapasztalatot gyűjtött a verseny során, többször is első 5-10-ben vették a krajc bóját. Nagyon jó érzés volt számukra, hogy a legendás olimpiai bajnok Santiago Lange-val krajcban végig tartani tudták a sebességet, jó volt megtapasztalni, nézni mit csinál és menni vele együtt. Hátszélben azonban még többször vissza esett a csapat, vagy taktikailag, vagy nem tudták olyan gyorsan kihozni foilerezésre a hajót, mint a többiek, így lemaradtak a pöffről. Figyelemmel, hogy a Nacra17 egy nagyon gyors hajó, minden hiba hatványozottan büntet.

    A következő hónapokra a cél , a rajtok és a foileres katamarán taktika fejlesztése, valamint a hullámok megszelídítése, hiszen bár a nagy szél kedvez a hajó előre jutásának a hullámos víz igazi próbatétel elé állítja a vitorlásokat. Azonban Flóra és Dávid rendkívüli elszántsággal és egymásban vetett teljes bizalommal készülnek az előttük álló versenyekre, ahol szeretnék a manővereket is alaposabban begyakorolni.

    Ráadásul jövőre szintén itt, Genovában kerül majd megrendezésre az utolsó olimpiai kvalifikációs verseny, melyre Nacra 17 párosunk már jó hely – és szélviszonyok ismeretével vág neki. Így méltán bízhatunk abban, hogy egy olyan stratégiát sikerül felépíteni, amivel a természet ereje és a befektetett munka egy olyan helyezésre repíti őket, melyre mindannyian büszkék lehetünk.

    A felkészülés tehát tovább folytatódik, a következő megmérettetés májusban az angliai Weymouth-ban az Európa bajnokság lesz.

    Derekas helytállás Gardán

    Olaszországban tegnap véget ért a Lake Garda Meeting ahol hat Optimistesünk derekasan helyt állt a több mint ezer résztvevő között. Nagyon büszkék vagyunk a srácokra, akiket méltán megillett a dicséret, hiszen rengeteg munka és alapos felkészülés van mögöttük. A termik szél uralta pályán sokat tanultak és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak versenyzőink. Az időjárás olykor próbára tette versenyzőinket és taktikailag sok új helyzettel kellett megbirkózniuk, de valamennyien jól vették az akadályokat.

    Eredmények itt: http://www.fragliavelariva.it/en/regatta/2616/view

    Gratulálunk!

    Megjött a gardai termik!

    Gardai Optimist csapatunk ma három és fél órát töltött vizen, szépen megjött a délutáni termik szél 10- 13 csomóval. Versenyzőink Robi vezetésével ma igyekeztek felmérni a versenyterületet, a vízterület termikus sajátosságait. Hosszú kreuz és manőver gyakorlatok után futamoztak más csapatokkal es igyekeztek a mezőnytaktikai elemeket gyakorolni. Holnapra szép időt mond az előrejelzés, várjuk a folytatást! Első futamok csütörtökön!

    #balatoniyachtclub #audimagyarorszag #oneillmagyarorszag #nkmenergy#bravoboats #kepmas #optimist #lakegarda

     

     

    Tanulj velünk vitorlázni!

    A Balatoni Yacht Club 2019-ben is megrendezi nagysikerü gyermek vitorlás táborait Alsóörs gyönyörű Balaton parti környezetében! Idén tíz alkalmat biztosítunk a legkisebbek számára, hogy ezzel a gyönyörű sportággal megismerkedjenek.

    A vitorlázás a mellett, hogy nagyszerű élményt ad, kitartásra, céltudatosságra, csapatszellemre nevel, és közben a friss levegőn, a sokszínű Balatonon töltheted a nyarat táborozó társaiddal együtt.

    Velünk megtanulhatod az önálló hajóvezetés alapjait és ha a tábor után tovább szeretnél fejlődni, ifjúsági versenyprogramunkhoz is csatlakozhatsz!

    A vitorlázás és az elméleti alapok elsajátítása mellett további érdekes programokkal színesítjük az ittléted, mindezt gyönyörű környezetben.

    Miért minket válassz?

    • Tíz tábor turnus a nyár folyamán
    • Bentlakó és napközis opció egyaránt
    • Szakképzett és tapasztalt edzők, oktatók
    • Korszerű oktatóhajók és edzőmotorosok
    • Magas színvonalú vitorlás oktatás
    • Változatos kiegészítő programok
    • Gyönyörű környezet, jó hangulat
    • Lehetőség a továbbfejlődésre utánpótlás versenyprogramunk keretében

    Sok szeretettel várunk, hogy együtt vízre szállhassunk!

    További részletek

    Alsóörsön sem unatkoztak Optimisteseink

    Lehet eső és borús idő, Optimisteseink lelkesedésén ez mit sem csökkent! A borús, esős hétvége ellenére tevékenysen teltek a napok.

    Szombaton kihelyezett sportorvosi vizsgálatot tartottunk a Balatoni Yacht Club telepén Alsóörsön, amelyen ifjúsági versenyzőink mellett a környező vitorlás egyesületek utánpótlás versenyzőinek is biztosítottuk a lehetőséget. Az egészség a sportban is a legfontosabb dolog.Ezúton is köszönjük Dr. Szoboszlai András doktor úrnak és asszisztensének az egész napos kitartást és az alapos munkát. Versenyzésre kész a csapat! Indulhat a szezon!

    A rossz idő ellenére mindkét napon vízen volt a népes csapat, e mellett reggeli tornával, elméleti oktatással, videó elemzéssel, funkcionális edzéssel teltek a napok.  Persze a forró tea a vízi edzés után jól jött!

     

     

    Több mint 1000 nevező a Lake Garda Meetingen!

    Optimist különítményünk -Boró, Berci, Olivér, Andris, Misi és Balázs – szombaton útnak indult a Lake Garda Meetingre, a Fraglia Vela Riva által rendezett, több mint 1000 versenyzőt számoló Optimist nemzetközi megmétettetésre, amely a hazai EB vàlogató is. A verseny szerdán rajtol, addig edzéssel telnek majd a gardai napok

    A csapat egy borús esős napon van túl, ami viszont tökèletesnek bizonyult a versenyre való benevezésre és hajószerelésre. Egy órára azért a vizet is letesztelte a csapat, bár a felhők miatt a termik ma elkerülte a tavat, gyenge vàltozó irányú szélben tudtak vitorlàzni a gyerekek. Holnapra már szebb időt ígérnek és bíznak a termik visszatérésében!

     

    Berecz Zsombor 4. helyen végzett Palmán

    Berecz Zsombor 4. helyen végzett a Trofeo Princesa Sofía Iberostarrangos nemzetközi versenyen!! Gratulánunk!

    A selejtezők alapján tíz legeredményesebb Finnes számára nyitott mindent eldöntő utolsó érem futamon Zsombi a negyedik helyen vitorlázott a célba, a dobogós helyeken a tegnapi sorrend maradt, azaz Andrew Maloney állhatott a dobogó legfelső fokára, második helyen Giles Scott, harmadikon szintén egy kiwi, Josh Junior. A Medal Race befutója az alábbi videón.

    Végeredmények itt: https://www.trofeoprincesasofia.org/…/default/races/race-re…

    A követező Finnes megmérettetés a májusi Európa Bajnokság Athénban!

    Első versenynap Palma de Mallorcán

    Első nap Palmán a Finn pályán: a szél nehézkesen jött meg, hosszú nap volt a mai a mezőny számára, két futamot sikerült megrendezni.

    Berecz Zsombi világbajnokunk csoportjában 8. és 5. helyen futott be, jelenleg az összetett 9.helyen várja a holnapi folytatást. A videóban Zsombi második futamának befutója látható, amelyet Rio olimpiai bajnoka, Giles Scott nyert meg.

    Flóra és Dávid a Nacra 17 Foiling mezőnyben három futam (24.,28.,28) után jelenleg az összetett 56. helyen.

    Eredmények itt

    Hétfőn rajtolnak nagymenőink Palma de Mallorcán!

    Az olimpiai hajóosztályok európai versenyprogramjában a Palma de Mallorca-n idén immár 50. jubileumi alkalommal megrendezendő Trofeo Princesa Sofía Iberostar rangos nemzetközi verseny lesz az első igazi megmérettetés, amely április 1-én veszi kezdetét. A Balatoni Yacht Club 1912 két hajóegységgel képviselteti magát az eseményen: Finn hajóosztályban Berecz Zsombor világbajnokunknak szurkolhatunk, aki a tavalyi évben ezt a versenyt kézsérülése miatt kihagyni kényszerült. A csaknek 90 fős mezőnyben a nevezések alapján nem kis nevek szerepelnek, a Finn vitorlázás aktuális krémje jelen lesz, beleértve a brit nagymenőket Ed Wright-ot és Giles Scott-ot is, úgyhogy izgalmas futamokat láthatunk! A Nacra17 Foiling osztályban a 60 nevező hajóegység között lesz Flóra Anna Virág és Molnár Dávid párosunk, akik szintén kemény felkészülési programot folytattak télen és jelenleg is Olaszországban, azzal az edzési céllal, hogy – ahogy Flóra fogalmaz – „amint lehet mindig repülve közlekedjünk a vizen és ezt is a maximális sebességgel tegyük meg.”

    Izgalmas jövő hét áll tehát előttünk!

    Fehér Boróka a Koper Europa Cup női bajnoka!

    Fehér Boróka nyerte a Koper Europa Cup legjobb lànynak járó díját! 🎉Egyúttal összetett 8. helyezéssel zárta az Optimistesek nemzetközi versenyét! Csőregh Andris 34, Vándor Oli 51.,Szaplonczay Balázs 52., Csőregh Misi 61.,Siklósi Mór 71. Gratulálunk!

    Összesen 105 versenyző állt rajthoz a versenyen, főleg szlovén, magyar, osztrák és szlovák színekben.

    Az első napon négy futamot rendeztek, az első három futam gyönyörű körülmények között zajlott, az utolsó azonban forgolódó szèlben. OPsaink jól teljesítettek, a csapat szellem is kiváló! Az első nap eredmènyek alapján csapatunkból Fehér Boró állt a legjobb helyen, összetett 10., egyben a 4. legjobb magyar, 2. legjobb lány. A többiek is mind a mezőny első felében, a 40-50 helyek környékén.

    A második versenynapra három futam jutott, az utolsó vasárnapi versenynapra pedig kettő.

    Versenyzőink derekasan helyt álltak a szezon első versenyén, amelyen edzőjükkel Bakóczy Robival vettek részt.

    Végeredmények

     

    Szponzorok, támogatók