OPVE_Edzés_Alsóörs

    Az edzésnaptár szerint és ahogy már jeleztük, a hétvégén (2019. március 30-31.) megtartjuk Optimist csapataink – verseny és versenyelőkészítő egyaránt –  számára az első idei hazai edzést, Szalontai Bence, Kemény Boti és Bakóczy Robi edzőink vezetésével! 🙂
    Szombaton, azaz március 30-án kezdés 9.30-kor, találkozó 9.00-9.30 között Alsörsön a Nádas Panzióban (8226 Alsóörs, Vasút utca 5.)
    A szombati napon még nem lenne vízi edzés, inkább csapatépítés, hajó előkészítés, a ház körüli munkákban segítés.
    Vasárnap, ha az időjárás is engedi viszont vízre szállna a csapat, így mindenképp készüljetek kérlek a gyerekek számára időjárásnak megfelelő vízi ruházattal is.
    Ha esetleg van, aki a gyermekek szállását nem tudja megoldani szombaton éjszaka, és igény merül fel, a Nádas Panzióban előkészítünk egy-két szobát és olajradiátorokat, Kemény Boti tudja vállalni az éjszakai felügyeletet. Kérlek jelezzétek felém, ha ilyen igény merül fel, hogy ennek megfelelően előkészüljünk.
    Bízunk benne, hogy a gyerekek mellett a szülőkre is számíthatunk hétvégén! 🙂
    Kérjük hogy aki még nem adta le vagy juttatta el felénk az ifjúsági programban való részvételre vonatkozó megállapodást, hétvégén hozza magával.

    Szponzorok, támogatók